"Évadzáró-évadnyitó" az Operettben

Megtartotta immár hagyományosnak tekinthető évadzáró-évadnyitó társulati ülését a Budapesti Operettszínház; a tavalyi eredmények és idei tervek ismertetése mellett bemutatták a társulathoz újonnan szerződött munkatársakat és új Örökös Tagokat is avattak.

„Nálunk az évadnyitó egyben az évadzáró társulati ülés is, hiszen egész nyáron dolgoztunk most is” – mondta Lőrinczy György főigazgató. Az intenzív vendégjátékokkal, számos kül- és belföldi produkcióval teli nyár mellett az évad sem volt unalmas.

 

 Az elmúlt évad összegzése:

 

A Budapesti Operettszínház kéttagozatú társulata a tavalyi évadban 510 ezer néző előtt 609 előadást játszott. Bontásában tekintve ezt a kimagaslóan magas előadás számot: 448 előadást tartottak a különböző budapesti játszóhelyeken (a Nagyszínházban 310, a Raktárszínházban 105, a Zeneakadémián 6, az Átriumban 27 előadást), és 161 előadást külföldön illetve vidéken, melyek közül 113-at az évad folyamán, 48-at pedig nyáron teljesítettek. Külföldön összességében 190 ezer néző láthatta a teátrum különböző produkcióit Izraeltől Olaszországon, Németországon, Japánon át egészen Dél-kelet Ázsiáig és Ománig.

 

nyitas02

 

„A Budapesti Operettszínház ma már egy olyan brand, ami a világon mindenütt tudja képviselni a magyar színeket, méghozzá nagy sikerrel. Ez persze komoly felelősséget jelent, mert ebben a hatalmas tempóban nem szabad elfelejteni, hogy nem egy előadásait letudó színház vagyunk, hanem az a feladatunk itthon és külföldön egyaránt, hogy olyan magas művészi színvonallal képviseljük azt a műfajt, amiben hiszünk, ami méltó hozzánk. Elengedhetetlenül szükséges, hogy elhiggyük, minden nap száz százalékosan kell teljesíteni és megnyerni a közönséget. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy hinni kell saját művészetünkben, abban hogy fontosak vagyunk és olyat tudunk megmutatni magunkból táncban, énekben, zenében, amit más nem tud” – mondta el Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető.


A Budapesti Operettszínház a tavalyi évadban három nagyszínpadi bemutatót tartott (Sybill, Marie Antoinette, A chicagói hercegnő), egy-egy premierre került sor a Raktárszínházban (Virágot Algernonnak), az Átrium Film-Színházban (Nők az idegösszeomlás szélén) és a Miskolci Operafesztivállal közösen a Zeneakadémián (Egy anya története). Ismét színpadra került a felújított Mágnás Miska és a Denevér.


„Mindegyik bemutatónkra büszkék lehetünk, mert mindegyik akart valamit: tovább lépni azon, amit általában véve operettnek vagy musicalnek nevezünk. Az a bátorság, az a nyitott szeműség és lelkűség, ahogy a rendezők, Somogyi Szilárd, Szabó Máté, Béres Attila, és Réthly Attila nyúltak a művekhez, nagyon jót tesz mindkét műfajnak és jót tesz a színház művészeinek is. A társulat évről évre egyre intenzívebben fejlődik: a középgeneráció és az idősebb művészek egyre erőteljesebbek, izgalmasabbak, miközben hatalmas lendülettel és energiákkal törnek előre és zárkóznak fel melléjük a fiatalok. Még rengeteg tartalék van ebben a csapatban”  – tette hozzá Kerényi Miklós Gábor.

 

nyitas01

 

Jön a Kalandok éve, folytatódnak a turnék:

 

A Kalandok éveként meghirdetett új évad egy felújítással kezdődik, szeptemberben kerül ismét közönség elé az Elfújta a szél. Az Operafesztiválon júniusban már nagy sikerrel debütált Beischer-Matyó Tamás Kreatív kapcsolatok című kamaraoperája, melyet Székely Kriszta állított színpadra és hamarosan bekerül a színház repertoárjába. Október 21-én láthatja először a közönség Somogyi Szilárd rendezésében Kocsák Tibor és Miklós Tibor Lady Budapest című musicalét, amely Tábori György Utazás című regénye alapján született.

 

Február 17-én érkezik a Budapesti Operettszínházba az Ének az esőben, amelynek bemutatóját augusztusban Szegeden tartották, koprodukcióban a Szabadtéri Játékokkal. A budapesti premierre átalakul a produkció, új szereplők is bemutatkoznak Harangozó Gyula és Somogyi Szilárd irányítása mellett. Március 31-én mutatja be a színház Lehár Ferenc nagyoperettjét, A víg özvegyet, melyet rendezőként Szabó Máté jegyez.

 

Folytatódik a Szépség és Szörnyeteg turné Németországban, A chicagói hercegnő a müncheni Deutsches Theaterben mutatkozik be, ahol operett gálát is tartanak a színház művészei, a Marica grófnő Tel-Avivban, a Csárdáskirálynő Wrocławban vendégeskedik. Miskolcon vendégeskedik majd a Viktória, koprodukcióban kerül színre a Denevér Debrecenben, valamint az elő-bemutató után ősszel tűzi műsorára a Cigányszerelem című operettet a Kolozsvári Magyar Opera. Kerényi Miklós Gábor kitért arra, hogy kiemelje Dr. Vadász Dániel producer munkáját és azt, hogy az általa vezetett produkciós irodának köszönhetően még több helyre juthat el és még többen ismerhetik meg a magyar operettet itthon és szerte a világban.

 

„Nekem menedzserként, a színház első számú vezetőjeként az a legfontosabb feladatom, hogy azt a művészeti profilt és tevékenységet, amit az elmúlt években kialakítottunk, hogyan lehet egy minisztériumi közintézmény keretei között megvalósítani” - összegezte Lőrinczy György főigazgató, aki hangsúlyozta, az Operettszínház kiemelt intézményi státusza óhatatlanul többlet feladatokat állít a menedzsment és az egész társulat elé, ami szükségessé teszi a középvezetők megerősítését és új vezetők bevonását a különböző területeken. Ez a munka már elkezdődött és számos új kolléga csatlakozott a színház csapatához. Lőrinczy György bemutatta a gazdasági osztály, a műszaki részleg, az üzemeltetés, a titkárság és a menedzsment új munkatársait. Erősödik a karmesteri csapat, egyre többet dolgozik majd újra a színházban Silló István és Bókai Zoltán, míg debütál a zenekar élén Dinnyés Dániel és Köteles Géza, valamint betanító korrepetitorként és zenei munkatársként szerződik a társulathoz Kovács Adrián.

 

nyitas03

 

Szakmai eredmények, érdekességek az Operettszínház életéből:


A főigazgató örömmel jelentette be a társulatnak, hogy a fenntartó minisztérium (EMMI) minisztere elfogadólag aláírta a színház új Szervezeti Működési Szabályzatát. Ezzel befejeződött az a munka, melynek keretében a menedzsment a színház hagyományosan sokrétű bel- és külföldi művészeti tevékenységét kívánta összehangolni a közalkalmazottakat foglalkoztató kiemelt közintézmény státuszával. A színházban dolgozó közalkalmazottak az új SZMSZ értelmében a budapesti repertoár előadásokat alapfeladatként látják el a továbbiakban is, míg a bel- és külföldi vendégjátékok vállalkozási tevékenység keretében kerülnek megvalósításra.


A szakmai eredményekről szólva Lőrinczy György megemlítette, hogy a Budapesti Operettszínház az érdekvédelmi szervezet hívására visszalépett a Magyar Színházi Társaságba, ahol ő elvállalta az elnökségi tagságot. Lényegesnek tartja, hogy a színház két vezetője az elmúlt évtől a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára: Kerényi Miklós Gábor zenés mesterséget tanít, ő pedig színházi menedzsmentet, ezt egyébként Marosvásárhelyen is oktatja.

 

Fontos rendezvényeknek is helyet adott a színház. Itt tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közösen egy operett konferenciát, itt került sor a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő független színházi csapat, az Utcaszak fesztiváljára, a nagyszínpadon rendezték meg a MASZK gálát és kiemelkedő esemény volt a Csárdás 100. gálaest. MagyarBrands és SuperBrands díjat kapott a Budapesti Operettszínház, Magyar Termék díjat a Csárdáskirálynő. Salgótarjánban a Szép Nyári Nap érdemelte ki a Vastaps díjat, a Viva la Musical Aranykotta díjával a Fame-t jutalmazták. A Nők az idegösszeomlás szélén jelölést kapott a Kritikusok díjára, melynek eredménye szeptember 21-én válik ismertté.

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem színjátékos szakán sikerrel diplomázott Peller Károly és Szendi Szilvi, ugyanide felvételt nyert a most induló osztályba Gubik Petra, Kisfaludy Zsófia, Kocsis Dénes és Angler Balázs. Érdekes adalék, hogy az Operettszínház Facebook oldala „leglájkoltabb” magyar színházi oldal.

 

nyitas04

 

Örökös Tagokat avattak:


Ezt követően a főigazgató köszöntötte Felföldi Anikót, aki éppen ötven éve, 1966. augusztus 1-től tagja a teátrumnak és a 80. születésnapját július 18-án betöltött Lehoczky Zsuzsát, akit szeptember 12-én egy rendkívüli Mágnás Miska előadás keretében ünnepel a társulat a nézőkkel közösen.
A színház vezetése úgy döntött, hogy az idei évtől az Örökös tagságot visszaállítják és kibővítik. Örökös tagságot kapott Kovács Zsuzsa és Oszvald Marika színművésznő, Szajkó József zenekari művész, Foczmann István üzemigazgató, Hegedűs Zsóka az Operettszínház munkatársa, korábbi művészeti titkára és turné menedzsere. Posztumusz Örökös tagságot adományozott a vezetés Marik Péternek.


A társulati ülésen egyperces néma felállással emlékeztek azokra a művészekre és munkatársakra, akik az elmúlt időszakban hunytak el. Marik Péter színművészre, a színház legendás művészeti titkárára, Horváth Erzsikére, a karbantartó csapat festő kollégájára, Lepp Gyulára, Pintér Adrienn énekkari művészre és Varga Gábor Kakas trombitaművészre.

 

Az egykori Moulin Rouge épületét, új nevén Kálmán Imre teátrumot a vezetőség reményei szerint tavasszal meg tudják nyitni. A napokban a tervezési- és közbeszerzési folyamat lezárul, melyet lassított, hogy a helyrajzi illetékes hatodik kerülettel, a tulajdonos fővárossal és az intézményt fenntartó kormányzati szervekkel is egyeztetni kellett. Amint az átépítés befejezésének dátuma a kivitelezővel megállapításra kerül, a színház ismerteti a nagyközönséggel a Kálmán Imre teátrum tervezett műsorát.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

 

süti beállítások módosítása