Szabó Attila darabjával nyit a szegedi Kövér Béla Bábszínház

Négy saját bemutatót tervez jubileumi 2016-2017-es évadában a szegedi Kövér Béla Bábszínház - közölte Kövér László igazgató szerdán a Tisza-parti városban.

 

Az évadnyitó társulat ülésen a színházi szakember elmondta, hogy 1946 decemberében mutatta be pár lelkes középiskolás a János vitéz című bábdarabot Szegeden. Ezt az előadást tekintik a szegedi bábszínház indulásának, így idén hetven esztendős az intézmény. Az igazgató úgy fogalmazott, hogy a színház célja változatlan: színvonalas, értékes előadásokat nyújtani lehetőleg minél több nézőnek.

 

A társulat munkája már jóval az évadnyitó előtt megkezdődött, augusztus 28-án mutatták be Szabó Attila Sötétben nem látok aludni című darabját. A következő premiert Vészits Andrea Pompejizetes eleven levelek című művének bemutatóját szeptember 25-én tartják, a Móra Ferenc Múzeum nagyszabású kiállításához kapcsolódva. Késő ősztől játsszák A madárijesztő című produkciót Adela Moldovan rendezésében, és februártól felújításként látható majd Diószegi Ágnes Rest mese című darabja - közölte Kövér László.

 

Kover B


Az elmúlt néhány évben sok nézőt vonzottak a csecsemőszínházi előadások. A bábszínház kamaratermében ősszel a békéscsabai Napsugár bábszínház Pöttöm pöttyön pöttyös pötty című előadását láthatják a legkisebbek, tavasszal pedig Ábrahám Eszter A kíváncsi pillangó című művét mutatják be.


A továbbjátszások közöl az igazgató kiemelte a Szabadkai Gyermekszínházzal közös Fehérló fia című produkciót. A szabadtéri előadást több helyszínen is játszották Vajdaságban és Magyarországon, és a következő hetekben is műsorra tűzik.


A Thealter fesztivál keretében nyáron több felnőtteknek szóló bábelőadást is befogadott az intézmény, a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábrendező szakos hallgatóinak darabjai közül több újra szerepel ősszel a műsoron a tervek szerint - mondta a direktor.


Kövér László szólt arról is, hogy nyáron befejeződött a nézőtéri székek cseréje, melyet az intézmény saját költségvetése terhére valósított meg néhány év alatt. Hozzátette: a színpad korszerűsítéséhez külső forrásra lenne szükségük.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása