Drakula és a jászok története a Nemzeti Táncszínházabn

A Szegedi Kortárs Balett és Sághy Alexandra egy-egy kortárstánc-előadásának premierjével, valamint a Jászok című történelmi dal- és táncjáték, továbbá a Drakula utolsó tánca című produkciók budapesti bemutatóival várja szeptemberben a nézőket a Nemzeti Táncszínház.

 

A Szegedi Kortárs Balett új, A munka gyümölcse című produkciójában a következő nemzedék táncalkotói mutatkoznak be szeptember 21-én a Nemzeti Színházban. A 25 éves Budapest Táncszínház pedig Sághy Alexandra első, egész estés koreográfiáját mutatja be szeptember 29-én a Mom Kulturális Központban. A Balance - Off Balance című produkció az egyensúly és egyensúlyvesztés örök kérdését boncolgatja.


A Jászok című előadás alkotóinak, Mihályi Gábornak és Melis Lászlónak a célja az volt, hogy bemutassa a jász nép összetett és izgalmas történetét, valamint a tánc, a zene, a költészet és a vizuális művészet segítségével szóljon azokról az egyetemes emberi értékekről, amelyek szellemében nem csak a jászok, hanem minden ember létezni szeretne a világban.

 

jaszok emberaldozat gemesibalazs 2 k web

Jászok (fotó: Gémesi Balázs)


Az előadás szeptember 14-én érkezik a Müpa Fesztivál Színházába. A produkcióban közreműködik a Magyar Állami Népi Együttes, a Jászság Népi Együttes, a Hírvivők Ensemble, Pál István Szalonna és bandája, valamint a Jászok Vegyeskar.


Ugyancsak a fővárosba érkezik szeptemberben a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütált Drakula utolsó tánca is, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában. A klasszikus Drakula történettől eltérően, ez a produkció egy erdélyi falu magyarok és románok lakta vidékén játszódik, ahova furcsa vándormutatványosok érkeznek. A környéken félelem tölti el az embereket a vérszomjas vámpírról szóló hírek hallatán. Az öreg és örökké kiéhezett vérszívó vámpír fiatal nők friss vérétől nyer mindig új energiát, és válik maga is fiatallá, legalábbis ideig-óráig.


Drakula gróf történetét az erdélyi népzene csodálatos világa, az Erdélyben élő népek táncainak gazdag és egyedülálló virtuozitása teszi varázslatos élménnyé. A Zsuráfszky Zoltán rendezte és koreografálta előadást szeptember 30-án nézhetik meg az érdeklődők a Müpában.


A Nemzeti Táncszínház harmadik olyan évadát kezdi idén, amikor táncelőadásait különböző helyszíneken mutatja be. Ebben az évadban a meglévő alternatív játszóhelyek mellett - Müpa, MOM Kulturális Központ, Várkert Bazár, Hagyományok Háza, Marczi Közösségi Tér -, a Millenáris parkba, a Nemzeti Színházba, valamint a Zeneakadémia impozáns épületébe is várja nézőit.

 

MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása