Háy-ősbemutatóval is vár a Nézőművészeti

Székely Csaba írt színdarabot Kutyaharapás címmel, a bemutatót szeptember 10-én tartották. A Nézőművészeti Kft. Háy-ősbemutatóval és új tantermi előadással is várja közönségét, valamint első alkalommal vesz részt a Színházak Éjszakáján.

Kutyaharapas

 

Kutyaharapás:

 

Az évad elején a tatabányai Jászai Mari Színházzal, a Szkéné Színházzal és a Vádli Alkalmi Színházi Társulással közösen mutatják be Székely Csaba Kutyaharapás című új darabját. Az előadást Szikszai Rémusz rendezi, a darabot szeptember 10-től a Szkéné Színházban, szeptember 23-ától pedig a tatabányai Jászai Mari Színházban láthatja a közönség.

 

"Azt mondta: a Saul fia nem Auschwitzról szól, hanem az ember felkészüléséről a halálra. Ti faszok. Ezt is hozzátette. Mindnyájan ezt akarjuk, amikor megpillantjuk a halál arcát: elbúcsúzni méltósággal. De akár sikerül, akár nem, az életed elúszik"  - olvasható az előadás ajánlójában. Játsszák: Mucsi Zoltán, Nagypál Gábor, Kaszás Gergő, Király Attila, Katona László, Fodor Tamás, Bercsényi Péter, Kardos Róbert, Kovács Krisztián, Szikszai Rémusz.

 

 ezt rad

Fotó: Nézőművészeti Kft.

 

Háy-ősbemutató a Szkénében:

 

Az Ördögkatlan Produkcióval és a Szkéné Színházzal együttműködve készítik következő bemutatójukat Háy János A halottember című novellájából, melyet maga a szerző írt színpadra. Az ősbemutató Bérczes László rendezésében október 20-án látható. " Van ilyen, hogy nincs apa, mert eltűnt, meghalt vagy csak nem jött haza, elment valahová és hiába várták, még egy levél a tengeren túlról, hogy ha majd elég pénzt keres, akkor mehetünk utána, de nem jött több levél, mert az az elég pénz már másra kellett, másik emberre, másik gyerekekre. És akkor az van, hogy nélküle. Hogy vagyok én meg a gyerek és nincs ott más, a másnak az emléke sincs" - áll a darab színlapján. Játsszák: Mészáros Sára, Mucsi Zoltán, Grisnik Petra, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv, Rozs Tamás.

 

 

Tantermi előadások és gyűjtés:

 

Scherer Péter és Gyulay Eszter 2010 óta minden évadban készítenek egy saját fejlesztésű elsősorban kamaszoknak szóló produkciót, melyeket azóta is nagy sikerrel játsszák iskolákban szerte az országban, valamint a Thália Színházban és a Katona József Színház Sufni nevű játszóhelyén. Idén felnőtteknek szóló kamaraelőadást készítenek a B32 Galéria és Kultúrtérben. A darab az azonos családból származó, mégis egészen más életutat bejáró testvérek problémáira, viszonyaira fókuszál. A címe: Test, vér. Tervezett bemutató: november vége.

 

A Nézőművészeti tavaly bemutatott tantermi előadásának főszerepéért Simkó Katalin megkapta a VIII. Kaposvári ASSISTEJ Biennálén a legjobb alakításért járó díjat. A Thália Színházban látható Soha, senkineket a Gombaszögi Nyári Táborban is nagy szeretettel fogadták júliusban. A társulat számára fontos, hogy ez a családon belüli erőszak kérdését fókuszba állító előadás minél több osztályba eljusson, ezért közösségi finanszírozással gyűjtenek pénzt, hogy minél több rászoruló iskolában játszhassanak. A gyűjtésről részletek itt találhatók.

 

ezt rad 

Fotó: Mészáros Csaba 

 

Nézőművészeti a Színházak Éjszakáján:

 

A Színházak Éjszakájára felolvasó színházzal készülnek. Jokum Rohde Pinokkió hamvai című darabjában közreműködik majd Parti Nóra, Kerekes Éva, Katona László, Kovács Krisztián, Scherer Péter, Mucsi Zoltán, a rendező Gigor AttilaA felolvasás után koncert és buli hajnalig! A Nézőművészeti Kft. tagjai kiegészülve Parti Nórával és Molnár Gusztávval dalokat énekelnek a Don Quijote, az EztRád és A kézmosás fontosságáról című előadásokból. A részletes program itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása