Utcabállal ünnepli 60. születésnapját a József Attila Színház

A színházak éjszakájával egybekötve utcabált szervez a József Attila Színház, 60. születésnapjának alkalmából jövő szombaton - mondta Nemcsák Károly, a színház igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Jubilál a teátrum

 

Szombaton délelőtt 11 órakor Nemcsák Károly köszöntőjével indul az egész napos Utcabál: a gyerekek és a felnőttek egyaránt megtalálhatják a nekik szóló programokat, akár zenére, táncra vagy egy színházi előadásra vágynak.

 

Az Utcabál résztvevői találkozhatnak Verebes Istvánnal, Gazdag Tiborral, Létay Dórával, Quintus Konráddal és Vándor Évával. Az idősebb korosztály számára garantált a nosztalgia az örökifjú Galambos Erzsi, Láng József és Ujréti László társaságában. Személyesen is megismerkedhetnek a színház ifjú csillagaival. Többek között ott lesz Zöld Csaba, Foki Veronika, Korponay Zsófia, Jakus Szilvia és Ömböli Pál. A színház igazgatója, Nemcsák Károly és Fila Balázs pedig a nézőket kalauzolja a kulisszák mögé.

 

Délután a társulat tagjai kedvenc tortáikat bocsátják aukcióra, majd 15 órakor együtt fújják el a gyertyákat az Európa Kávéház 600 szeletes óriástortáján, melyet természetesen az egybegyűlt közönséggel együtt fogyasztanak el.

 

A nap folyamán az idei évad előadásaiból is kap ízelítőt a publikum: részleteket láthatnak a La Mancha lovagja, az Angyalföldi ballada és a Republic dalokat felvonultató Hattyúdal című előadásokból.

 

A Színházak Éjszakája programjának keretében a látogatók bepillanthatnak a kulisszák mögé is, 19 órától pedig a kassai Thália Színház vendégjátékában Egressy Zoltán Portugál című darabját tekinthetik meg. Este fél nyolctól sor került az idei évad első premierjére is, Verebes István rendezésében az Írók, gyilkosok, lúzerek című előadás várja nézőit.

 

A rendezvény egész ideje alatt a színház szervezési osztálya kedvezményes jegy- és bérletárakkal várja a közönséget!

 

A 15:00 óráig tartó programok, beleértve a születésnapi óriástorta kóstolást is, minden látogató számára ingyenesek, míg a 15:00 utáni programok a Színházak Éjszakája karszalagjával látogathatók.

 

Bizonyos programok előregisztrációhoz kötöttek, melyeket csak meghatározott számú érdeklődő részére tud a színház biztosítani.

 

A József Attila Színház a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

 

jaszsz

 

Részletes program

 

DÉRYNÉ KÖZ – UTCAI SZÍNPAD

11:00 Nemcsák Károly köszöntőt mond

11:10 Arc’OK TáncSzínház műsora

11:40 Ébresztő torna

11:50 A Babszem Jankó című mesejáték rövidített változata

12:20 Babszem Jankó mesekvíz

12:40 Aszfaltrajzverseny eredményhirdetés; Bemutató a József Attila Színházszínészeinek kedvenc tortáiból, melyekre a délutáni aukción licitálni lehet

12:50 A Füttyös kalandjai című mesejáték rövidített változata

13:20 Füttyös kalandjai mesekvíz

13:30 Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola Tánctagozatának műsora

14:00 Közérdekű információk a délután induló Színházak Éjszakája programjairól

14:10 Zenés félóra a Helyet az ifjúságnak című előadás dalaiból

 

FŐBEJÁRATI SZÍNPAD

13:30 Zöld Csaba és Blazsovszky Ákos műsora – megzenésített versek két gitárral

14:35 Aukció színészeink kedvenc tortáiból

15:00 Születésnapi óriástorta kóstoló

 

KIÁLLÍTÓTEREM

15:30 Emlékek 60-on innen és túl – kiállítás megnyitó és beszélgetés – aki kérdez: Telihay Péter, aki válaszol: a József Attila Színház oszlopos és legifjabb tagjai

 

ELŐCSARNOK

15:30 Kulisszajárás Fila Balázs vezetésével

16:00 Nemcsák Károly köszöntője a Színházak Éjszakája közönségének

16:00 Kulisszajárás Fila Balázs vezetésével

16.05 Ízelítő a La Mancha lovagjából

16.30 Színházi relikviák aukciója – Az árverást Fehér Anna vezeti

16:30 Kulisszajárás Nemcsák Károly vezetésével

17:00 Dalok az Angyalföldi ballada című előadásból

17:00 Kulisszajárás Nemcsák Károly vezetésével

17:20 Kvízkérdések a József Attila Színházról

17:30 Republic dalok a Hattyúdal című előadás művészeivel

 

NAGYSZÍNPAD

19:00 Egressy Zoltán: Portugál – a kassai Thália Színház vendégjátéka

 

STÚDIÓ

19:30 Írók, gyilkosok, lúzerek – bemutató előadás

 

ELŐCSARNOK

21:30 Jónás Andrea minikoncertje

22:00 Zenéljünk együtt határon innen és túl – rocky a József Attila Színház művészeivel, örökzöldek a kassai Thália Színház közreműködésével

22:45 Sztárban sztár – önfeledt szórakozás éjfélig

 

További részletek: www.jozsefattilaszinhaz.hu, www.szinhazakejszakaja.hu

 

 

süti beállítások módosítása