Koreográfia kottagrafikából - Bécsben vendégeskedett a Maladype

Balázs Zoltán Remek hang a futkosásban rendezését szeptember 8-án láthatta a bécsi közönség a Musiktheatertage Wien alkalmából.

A 2016-ban az Év komolyzenei műve – Artisjus-díjjal elismert „félig komoly opera” a Qaartsiluni Ensemble-lel koprodukcióban került bemutatásra az elmúlt évi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválon, amely után az előadás országos fesztiválturnéra indult.

 

Téma és variációk:

 

A Weöres Sándor: Téma és variációk című 12 versszakos művének szövegére épülő egy órás darabban minden adott, ami egy kamaraoperához szükséges (nyitány, 12 jelenet, áriák, recitativók, kórusok és utójáték), ellenben minden másképpen zajlik, mint ahogyan megszoktuk: a  szakma és a nézők körében is rendkívül sikeres produkció többirányú koncentrált figyelmet igényel az előadóktól, hiszen több minőségben – zenészként énekesként és színészként– is megnyilvánulnak. A Sáry László: Kreatív Zenei Gyakorlatok elnevezésű módszerére épülő szokatlan és különleges hangzás alapját az ütőhangszerek (kövek, tikfák) adják, az összművészeti estét a zeneszerző sajátos és egyedi kottagrafikájából építkező színpadi koreográfia teszi teljessé. A bécsi, a nézők körében is rendkívül sikeres előadást közönségtalákozó követte Szilágyi Mária, a Kortárs Drámafesztivál fesztiváligazgatójának vezetésével, valamint az előadás alkotóinak és előadóinak részvételével, másnap pedig nemzetközi Aranybogár-módszer workshopot tartott Balázs Zoltán.

 

Gold Bug Method Zoltan Balazs workshop Wien

 

A bécsi fesztiválról:

 

Az ausztriai, német, brit és magyar művészek és szakemberek részvételével augusztus 30. és szeptember 11. között zajlott Musiktheatertage Wien fesztivál interdiszplicináris módon vizsgálta a nemzetközi színházi élet irányzatait, trendjeit és hatásait, kiemelt figyelmet fordítva a jelentős alkotók és fiatal művészek között elinduló közös gondolkodás szellemi felületeinek megteremtésére, valamint az egyedi, különleges és új színházi nyelvvel bíró produkciók bemutatására. Az előadások mellett megrendezésre került szakmai fórumokon a találkozó ösztözte az alkotók és előadók nyitott párbeszédét és a hosszú távú partnerségi kapcsolatok megalapozását.

Az Aranybogár-módszerről bővebben:

http://www.maladype.hu/hu/programs/2040

 

 

A produkcióról képekben:

 

Remek hang a futkosasban Maladype Becs1

1.

Remek hang a futkosasban Maladype Becs2

2.

Remek hang a futkosasban Maladype Becs3

3.

Remek hang a futkosasban Maladype Becs5

4.

Remek hang a futkosasban Maladype Becs4 

5.

Remek hang a futkosasban Maladype Becs6 

6.

Remek hang a futkosasban Maladype Becs7 

7.

Fotók: Maladype Színház

 

 

süti beállítások módosítása