Szombathelyi lett a legjobb előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Ványa bá című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Thália Színházban megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján.

A rendezvényen Ullmann Mónika, Varga Zoltán, Hartai Petra színművész, a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház is elismerést kapott.

 

A legjobb előadás díját a Ványa bá című produkció nyerte el Réthly Attila rendezésében; Csehov művének címszerepét Mertz Tibor alakította. A legjobb férfi alakítás díját Varga Zoltán, a legjobb női alakítás díját pedig Ullmann Mónika kapta. Mindkét művész a Miskolci Nemzeti Színház Lukáts Andor rendezte Pillantás a hídról című produkciójában nyújtott teljesítményéért vehette át az elismerést.

 

A Fesztiváldíjat a színészi csapatjátékért a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei nyerték el a Szerelem című előadással, a díjat Takács Kati és Mészáros Sára vette át. A zsűri különdíját ezúttal a legígéretesebb pályakezdő színésznőnek, Hartai Petrának, a Ványa bá előadásban való játékáért ítélték oda. A műhelyteremtő alkotómunkáért járó Fesztivál díjat a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház kapta, az elismerést a teátrum vezetősége vette át.

 

Vanya

Ványa bá (fotó: Mészáros Zsolt)

 

Lantos Anikó fesztiváligazgató a szeptember 5. és 11. között megrendezett esemény keddi díjkiosztó ünnepségén elmondta: az idén ötödik alkalommal kezdődött a Thália Színház évada a Vidéki Színházak Fesztiváljával, amelyen hét nap alatt kilenc produkcióval várták a nézőket. Mint mondta, a fesztivál látogatottsága kimagasló volt, minden előadást telt ház előtt játszottak, a rendezvény csaknem 4 ezer nézőt vonzott. A fesztivált nagy szakmai érdeklődés kísérte - tette hozzá.


A fesztiváligazgató kiemelte: a produkciók közül hármat - a Bánk bán, a Moliere: Tartuffe és a Ványa bá című előadást - a közmédia rögzítette. A produkciókat öttagú zsűri értékelte, amelynek munkájában rész vett Térey János író, drámaíró, műfordító, Gabnai Katalin színikritikus, Pindroch Csaba, a Thália Színház színművésze, Kézdi Beáta, a Heti Válasz színház-rovatának szerzője és Cseh Bettina közönségzsűri tag. A díjakat az idén is Szilágyi Imre debreceni grafikusművész készítette.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása