Fellázadt jövőbeli művészeti igazgatója ellen a Berlini Állami Balett

Fellázadtak a Berlini Állami Balett táncosai jövőbeli művészeti igazgatójuk, Sasha Waltz ellen, a táncosok ugyanis úgy vélik, hogy a neves német koreográfus, táncművész, aki eddig kortárstánc-társulatokat vezetett, nem való egy klasszikus táncszínház élére.

    

"Sajnos ez olyan, mintha teniszedzőt neveznének ki egy focicsapat élére" - olvasható a társulat által vasárnap indított petícióban, amellyel bőségesen foglalkozott a keddi német sajtó.
    

A Change.org honlapon olvasható szöveg szerint, amelyet keddig 2688-an írtak alá, a táncosok az " állami ballett megmentésére" szólítanak fel, és taglalják a nézetkülönbségeket a társulat és az új intendáns között, akinek a kinevezését ráadásul politikai indíttatásúnak tartják.


Sasha Waltz

    

"Tiszteljük Sasha Waltz munkáját, de teljességgel alkalmatlannak tartjuk társulatunk vezetésére" - írják a táncosok, akik emlékeztetnek arra, hogy az 53 éves koreográfus, akiknek egyetlen darabja sem szerepel a repertoárjukon, a Pina Bausch által létrehozott expresszív táncművészethez közel álló stílus képviselője. Mint írják, ez a táncstílus másfajta képességeket igényel, és attól tartanak, hogy jelentősen csorbul majd klasszikus táncszínházi renoméjuk.
    

A táncosok bírálták Michael Müller berlini polgármestert is, aki múlt szerdán, a tartományi törvényhozási választási kampány idején jelentette be a 2019-től érvényes kinevezést.
    

A sajtó üdvözölte Sasha Waltz kinevezését, és bírálta a jelenlegi igazgatót, a spanyol Nacho Duatót, aki 2014-es hivatalba lépése óta elsősorban saját koreográfiáit tűzte műsorra, amelyek között ráadásul csak egy új darab volt.
    

A nyugat-berlini Deutsche Oper, valamint a kelet-berlini Komische Oper és Staatsoper művészeiből alakult Berlini Állami Balett korábbi vezetője, az orosz Vlagyimir Malahov 2014-ben váratlanul lemondott, a 2015-ös évet pedig hosszú bérharcok jellemezték a társulatnál. 

süti beállítások módosítása