Szláv-magyar évadot hirdetett az Újvidéki Színház

Szláv-magyar tematikus évadot hirdetett 2016-2017-re az Újvidéki Színház, az idei előadások a MI szócska köré épülnek.

 

A tervekről Venczel Valentin igazgató úgy fogalmazott: az idén azt szeretnék felmutatni, mi a közös a magyar és a szláv "mentalitásban, világnézetben, értékrendben és úgy egyáltalán a létben". Különösen fontos ez egy olyan korban, amely egyre csak növeli a népek közt tátongó szakadékot - tette hozzá.


Lénárd Róbert, a teátrum művészeti vezetője ezt azzal egészítette ki, hogy a "mi" szerbül és magyarul is ugyanazt jelenti. "A közösséget, az együttműködést: azt, amit a szláv és a magyar kultúra keresztmetszete kell, hogy képviseljen itt, a Vajdaság székvárosában. Épp ezért idei évadunkban összeolvasztjuk a két kultúrát, magyar szerzőket szerbek, szerb szerzőt magyar, vajdasági félig magyar, félig montenegrói zsidót macedón rendez. Mi így képzeljük el az egységet, mi így képzeljük el a kultúrák közti élő, lélegző kapcsolatot".

 

ujvidek

Fotó: Srđan Doroški

 

Az évad műsorán nyolc bemutató szerepel. Esterházy Péter kultikus könyvét, a Kis magyar pornográfiát egy szintén kultikus rendező, a szerb Nikiat Milovojevic állítja színpadra. Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszonyát Radoslav Milenkovic rendezi, és az operett az ő kezei között dzsesszes hangzású modern zenés játékká válik.


Bemutatják a Balog István 1812-es Fekete György című drámája alapján készült, a hősmítoszokat górcső alá vevő Fekete című produkciót Zanko Tomic rendezésében, valamint Danilo Kis legendás novelláskötetének, a Borisz Davidovics síremlékének feldolgozását, amelyet a macedón Aleksandar Popovszki állít színpadra.


Kiss Csaba A dög című darabjával a polgári házasság intézményének végleges megingását mutatja be Olivera Djordjevic, míg a kortárs szerb irodalom egyik legjelentősebb alakjának 1987-es regényét, a Fáma a biciklistákról szóló művet posztmodern zenés összeesküvés-elméletként viszi színre Lénárd Róbert. Ezen kívül két monodrámát mutatnak be a társulat színészeivel. Huszta Dániel a szélsőséges politikai erők visszatértéről készít szatirikus játékot, Faragó Edit pedig kortárs szerb szövegek között kutat a nő mindenkori helyzetét elemezve.


Az Újvidéki Színház a 2016-2017-es évadát szeptember 21-én, a magyar dráma napján nyitja meg a Bánk bán című előadással, amelyet Urbán András rendezett. Az előadások mellett tovább folytatódik az ARTrium programsorozat, amely a színház társművészeteinek tere, a programot idén bemutatókhoz rendelt kiállításmegnyitók, filmvetítések, könyvbemutatók, koncertek és kortárs magyar és szerb drámák felolvasószínháza alkotják. 

 

Az Újvidéki Színház repertoárján maradnak az előző évek sikerelőadásai: az Urbán András által jegyzett Neoplanta és Bánk bán, a Csárdáskirálynő és A kis herceg Táborosi Margaréta rendezésében, a Kovácsok, a Guppi, Mezei Kinga hatalmas sikerű Piaf marche-a és Puskás Zoltán színházi lázadása, az OFF, valamint a Neusatzer Cabaret és a Részeg tárgyalás, amelyeket Lénárd Róbert rendezett.

 

Újvidéki Színház, MTI

 

süti beállítások módosítása