Újszínház: A pályázat érvénytelenítését kérik az indulók

Az Új Színház, a Thália Színház és a Madách Színház igazgatói pályázatainak kiírása és a beérkezett pályaművek elbírálása során történt szabálytalanságok miatt adtak ki közleményt az Újszínház ügyvezető igazgatói állására pályázók.

 nehagyd

 

Az Új Színház, a Thália Színház és a Madách Színház igazgatói pályázatainak kiírása és a beérkezett pályaművek elbírálása során történt szabálytalanságok miatt a pályázati eredménnyel kapcsolatban kifogást nyújtottunk be Tarlós István főpolgármesterhez és Balog Zoltán miniszterhez, amely alapján kérjük a pályázat érvénytelenné nyilvánítását és új, a törvény rendelkezéseinek megfelelő pályáztatás lefolytatását.

A kifogás teljes szövegét változatlan tartalommal közöljük.

 

„Tisztelt Miniszter Úr!

A Fővárosi Közgyűlés 2016. augusztus 31-i ülésén határozott a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő egyes kulturális gazdasági társaságok igazgatói munkakörének betöltéséről.

A Madách Színház Nonprofit Kft., a Thália Színház Nonprofit Kft. és az Újszínház Nonprofit Kft. kiemelt minősítéssel rendelkező, regisztrált előadó-művészeti szervezetek, amelyek esetében a munkáltató vezetőjének (ügyvezetőjének) kijelölésére vonatkozó eljárási és érdemi szabályokat az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási viszonyairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban Emtv.) határozza meg.

 

A pályázat kiírása és a beérkezett pályaművek elbírálása során a kiíró az alábbiakban felsorolt esetekben megsértette az Emtv-t, illetve az elbírálás folyamata az egyenlő bánásmód követelményébe ütközött, erre tekintettel jelen levelünk megküldésével egyidejűleg a pályázati eredménnyel kapcsolatban kifogást terjesztünk a munkáltatói jogkör gyakorlója elé az alábbiakra hivatkozással. A kifogás alapján kérjük a pályázat érvénytelenné nyilvánítását, és új, a törvény rendelkezéseinek megfelelő pályázat lefolytatását.

 

I.

Emtv. 39. § (6)

„A munkáltatói jogkör gyakorlója a pályázatok véleményezésére szakmai bizottságot kér fel, melynek tagjai:

a) az érintett bizottság négy,

b) a miniszter egy,

c) az előadó-művészeti szervezet közalkalmazotti tanácsának egy,

d) a reprezentatív szakszervezetnek egy, továbbá

e) a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője.”

A Fővárosi Önkormányzat ügyfélszolgálatán kifüggesztett hirdetmény szerint a pályázatokat értékelő szakmai bizottság a Madách Színház Nonprofit Kft. esetében hét, a Thália Színház Nonprofit Kft. és az Újszínház Nonprofit Kft. esetében nyolc-nyolc tagból állt.

Mindhárom bizottság munkájában részt vett a Színházművészeti Bizottság által kijelölt négy-négy tag, a miniszter egy-egy képviselője, valamint a Fővárosi Közgyűlés, mint a munkáltatói jogkör gyakorlójának két-két képviselője.

A jegyzőkönyv alapján egyik pályázat bírálatában sem vett részt az adott színházban dolgozók képviselője, illetve a Madách Színház Nonprofit Kft. esetében a szakszervezet képviselője sem.

A jegyzőkönyvben nincs arra vonatkozó információ, hogy miért nem vett részt senki a színház dolgozói közül a következő öt év munkáját meghatározó döntés előkészítésében.

Az Emtv. hivatkozott rendelkezése alapján a reprezentatív szakszervezet egy képviselőjét kell delegálni. Az Újszínház Nonprofit Kft. esetében a reprezentatív szakszervezet delegáltja a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Tudomásunk szerint az Újszínház Nonprofit Kft-ben nem működik e szakszervezet tagszervezete, ily módon e szakszervezet nem minősülhet az Emtv. szerinti reprezentatív szakszervezetnek.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény értelmében akkor minősül egy szakszervezet reprezentatív szakszervezetnek, ha a munkáltatónál munkaviszonyban álló tagjainak száma eléri a munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállalók létszámának tíz százalékát, és tagszervezete a munkáltatónál képviselettel rendelkezik. (Az Újszínház Nonprofit Kft. esetében közreműködő szakszervezeti képviselő a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, nem pedig a munkáltatónál működő szakszervezet képviselettel rendelkező tagszervezetének képviselője.)

A fentiek alapján a bírálati eljárás nem felelt meg az Emtv-nek, mivel a szakmai bizottság nem a törvényben meghatározott létszámban és összetételben működött.

 

II.

Emtv 39. § (7)

„A szakmai bizottság a pályázatokat értékeli, és támogatott pályázatnak azt minősíti, amely a pályázatok véleményezésén jelenlevő bizottsági tagok többségének támogató szavazatát megkapta. A szakmai bizottság több pályázatot is minősíthet támogatottnak. A szakmai bizottság üléséről, és a szavazás eredményéről írásbeli jegyzőkönyv készül, amelynek a pályázatok értékelésére és a szavazás eredményére vonatkozó részét ismertetni kell a döntéshozóval, és a helyben szokásos módon közzé kell tenni. A szakmai bizottság képviselői ismertetik javaslatukat a fenntartónak a pályázatokat elbíráló szakbizottsági ülésén is. A szakmai bizottság tagjai közreműködésükért díjazásban nem részesülnek, de igazolt költségeik megtérítésére jogosultak.”

 

A törvény alapján a szakmai bizottság jelenlévő bizottsági tagjai többségének támogatása szükséges egy-egy pályázat támogatottá minősítéséhez. Több, kifejezetten e pályázatok bírálatára felállított szakmai bizottság jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy egyes bizottsági tagok nem vettek részt az értékelésen, a kiíró pedig nem gondoskodott póttag biztosításáról. Ily módon felborult az Emtv-ben az egyes delegáló szervezetek számára meghatározott részvételi arány.
A Fővárosi Önkormányzat közzétette a bizottsági ülés jegyzőkönyvének kivonatát, amely azonban nem tartalmazza a pályázatok értékelésére vonatkozó részt.
 
A törvény hivatkozott rendelkezése alapján a szakmai bizottság valamennyi pályázatot értékeli, és a jelenlévők többsége által támogatott pályázatot támogatottá minősíti.
 
Ez a rendelkezés azonban nem jelenti azt, hogy a bizottságnak felterjesztési joga lenne, azaz, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója kizárólag a támogatott pályázatok közül választhatná ki a nyertes pályázót.

Tény, hogy a Fővárosi Közgyűlés ténylegesen nem tárgyalta a 10 érvényes pályázatot, nem hallgatta meg a pályázókat, és a nélkül hozott döntést.
A fentiek alapján a pályázatok értékelése és a döntéshozatal az Emtv. 39. § (7) bekezdését sértő módon valósult meg.

 

III.

A kiíró a pályázatok formai ellenőrzése alapján a szakmai bizottsági meghallgatás előtt kizárt az Újszínház Nonprofit Kft. igazgatói pályázatából két pályázatot arra hivatkozással, hogy a pályázó nem tudta igazolni a pályázatban meghatározott feltételek fennállását (szakirányú végzettség, illetve ennek hiányában 5 év vezetői gyakorlat megléte).

Az egyenlő elbánás követelményét sértette meg a kiíró, amikor a Thália Színház Nonprofit Kft. igazgatói munkakörének betöltésére jelentkező egyik pályázó esetében úgy rendelkezett a szakirányú végzettség alóli miniszteri felmentés lehetőségéről, hogy az érintett pályázó szintén nem rendelkezett a törvényben előírt 5 év színházi vezetői gyakorlattal.

 

IV.

A Fővárosi Közgyűlés – a pályázatokkal kapcsolatos előterjesztését tárgyaló – 2016. augusztus 31-i ülésének jegyzőkönyve a mai napig nem elérhető. Tudomásunk szerint azonban az előterjesztés alapján a Közgyűlés csak a négy támogatott pályázatról dönthetett, szavazás pedig ténylegesen csak a névsorban első két pályázó: Bodó Viktor és Dörner György pályázatáról volt.

Tekintettel arra, hogy a döntéshozatal rendje nyilvánvalóan eltért a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzata 28-31. §-ában meghatározott rendtől (hiszen ebben az esetben nem egyetlen döntési javaslatról kellett igennel vagy nemmel dönteni), indokolt és szükséges a jegyzőkönyvben rögzíteni és nyilvánosságra hozni a pályázók meghallgatásának és a szavazásnak pontos menetét is. Amennyiben a szavazást megelőzően a pályázatokat nem ismerték meg, és a pályázókat nem, vagy nem mindegyiküket hallgatták meg, a Közgyűlés felelős döntéshozatalának feltételei nyilvánvalóan nem álltak fenn.

 

V.

Az Emtv. 11. § (3) c) pontja szerint az előadó-művészeti szervezet kiemelt minősítésének feltétele – többek között – az, hogy vezetőjét az Emtv. szabályai szerint bízzák meg.

Tekintettel arra, hogy a fentiek alapján a pályázati eljárás több ponton nem felelt meg az Emtv. vonatkozó szabályainak, a fentiekben vázolt jogsértésekre tekintettel az érintett szervezetek kiemelt minősítésének megőrzését is veszélyezteti a kialakult helyzet.

Levelünkben kértük a munkáltatói jogkört gyakorló Közgyűlés elnökét, hogy

- vizsgálja meg a pályázatokat értékelő szakmai bizottság tagjainak kiválasztására vonatkozó dokumentumokat és tényeket, különös tekintettel a dolgozói képviselet biztosítására és a szakszervezeti delegálásra,

- soron kívül hozza nyilvánosságra a bizottsági jegyzőkönyveknek a pályázatok értékelésére vonatkozó érdemi részét, valamint a Fővárosi Közgyűlés 2016. augusztus 31-i ülésének részletes jegyzőkönyvét,

- állapítsa meg, hogy az Emtv. 39. § (6) bekezdésébe ütköző módon felállított szakmai bizottság tevékenysége eredményeként született pályázati eredmény érvénytelen,

- állapítsa meg, hogy a csak a támogatott pályázatok Közgyűlés elé terjesztésével, a pályázók meghallgatása nélkül, a pályázati eredményről hozott, az Emtv. 39. § (7) bekezdésébe ütköző módon hozott döntés érvénytelen,

- állapítsa meg, hogy a pályázat elbírálása során hozott eljárási döntés a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 12. §-ába, azaz az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik, így a megszületett pályázati eredmény érvénytelen,

- a pályázati eljárás érvénytelenségére tekintettel a munkáltatói jogkör gyakorlója soron kívül írjon ki újabb, az érintett igazgatói munkakörök betöltésére pályázatot.

 

Kérjük Miniszter urat, mint az előadó-művészeti szervezetek minősítéséért felelős minisztert, hogy

-  vizsgálja meg a pályázati eljárások dokumentumait,

-  állapítsa meg, hogy az eljárás nem felelt meg az Emtv-ben meghatározott szabályoknak, és

-  hívja fel az érintett előadó-művészeti szervezetek fenntartóját, hogy gondoskodjon a munkáltató     

vezetőjének az Emtv-ben meghatározott szabályok alapján történő megbízásáról.

Budapest, 2016. szeptember 8.”

 

A közleményt az Új Színház ügyvezető igazgatói állására pályázók közül: Bodó Viktor, Hargitai Iván, Herczeg Tamás, Hudi László, Szűcs Katalin Ágnes, Tóth Péter, Bodolay Géza

valamint a pályázatban résztvevő alkotótársak közül: Benkó Bence, Bodó A. Ottó, Dobák Lívia, Fábián Péter, Hegymegi Máté, Kárpáti Péter, Koltai M. Gábor, Mátyássy Bence, Novák Eszter, Nyulassy Attila, Pass Andrea, Perczel Enikő, Polgár Csaba, Szántó Péter, Ugrai István, Vecsei H. Miklós, Zsedényi Balázs adja ki.

A közleményhez csatlakozott a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ).

 

 

 

 

süti beállítások módosítása