Bemutatták Az ügynök halálát Komáromban

Szeptember 16-án mutatta be a Komáromi Jókai Színház Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját az évad első új produkciójaként. 

 

A komáromi színház ajánlója:

 

A dráma eredeti címe Fejének belseje volt, mert Miller tökéletes dramaturgiai szerkezetében szembeállítja egymással a külső és belső valóságot, az illúziókat és a tényeket. Forgács Péter, az előadás rendezője nagy hangsúlyt helyezett erre a gondolatra, erre utal az előadás látványvilága is, Gadus Erika labirintusszerű díszlete, melyben bolyonganak a szereplők, keresik a kiutat, a megoldási lehetőségeket, de rá kell döbbenniük, hogy életük zsákutca.

 

Az ugynok

 

Az előadás stílusát a realitás és az illúzió között történő finom billegést erősíti fel a produkció zenei világa is, a Pálinkás Andrássy Zsuzsanna által írt dallamokban úgy keverednek a népzenei és a jazz motívumok, ahogy a gondolatok kavarognak az ember fejének belsejében, a két világ hol összeér, hol eltávolodik egymástól.


Az előadás másik meghatározó problémaköre a család, a családon belüli hazugságok, titkok, ugyanakkor elvárások és terhek romboló hatása az emberi kapcsolatokra. „A család az egyik legőrültebb, legbizarrabb helyzet. Minden család őrült a maga módján, de mivel benne élünk, nem tűnik fel. Ez az előadás megmutatja ennek az őrületnek egy színét: a hazugságot. Az ember nagyon magára ismer, még ha más témát hazudik is el a saját életében” – fogalmazott a rendező.

 

 

Willy Loman szerepében Mokos Attilát láthatják a nézők, Lindát, a feleséget Bandor Éva alakítja, a fiúk Biff és Happy Tóth Károly és Szabó Viktor. Ben Willy Loman nagybátyja, aki az álomképekben jelenik meg Skronka Tibor, Howard, Willy könyörtelen főnöke Olasz István. További szereplők: Drága Diána m. v., Gardenö Klaudia m. v. , Dékány Nikolett e. h. valamint Nagy László.

 

Az idei évad egyik újításaként minden új produkció előtt a színház felső foyerében képzőművészeti tárlat várja a publikumot. Elsőként Szkukálek Lajos festményeiből és grafikáiból nyílt kiállítás szeptember 16-án.

 

 

süti beállítások módosítása