Három bemutatóval készül a szabadkai színház

Három bemutatóval várja a közönséget a 2016-2017-es évadban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, emellett pedig számos vendégelőadásra, valamint a Desiré Central Station nemzetközi színházi fesztiválra lehet számítani az idén.

    

Urbán András igazgató elmondta, hogy Andjelka Nikolic rendezésében október 21-én mutatják be a Szeretők című előadást, amely Elfriede Jelinek Kis csukák című regényének adaptációja.

A második bemutatót nem sokkal karácsony előtt tartják, amikor a Kapitalizmus munkacímet viselő előadást állítja színpadra Zlatko Pakovic. A rendező a darabot Bertolt Brecht művei és azok inspirációja alapján írta, és végleges szöveget Gyarmati Kata dramaturg fordítja magyarra. Tavasszal Selma Spahic szarajevói előadó szerzői projektjét láthatja a közönség. A művésznő előadásának egyelőre a címe Selma.

 

kosztolanyi

 

Egy negyedik előadás is készül, az évad vége előtt Urbán András rendezői kezei alatt kezdődnek meg egy előadás próbái, a bemutató azonban lehet, hogy átcsúszik a következő évadba - mondta a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója. Ezen felül továbbra is játsszák a tavalyi évad legsikeresebb előadásait, valamint havonta 2-3 vendégelőadásnak ad otthont a teátrum a Desiré villamosa rendezvénysorozat keretében.

 

A Desiré Central Station nemzetközi színházi fesztivált november második felében rendezik meg, a téma ezúttal Európa és a manapság is létező "osztályharc". Szinte kizárólag a régió országaiból érkeznek előadások, aminek legfőbb oka, hogy jelentősen csökkent a fesztivál finanszírozása, a szerb kulturális minisztérium például az idén nem támogatta a fesztivált - részletezte a direktor.

 

A szabadkai társulat nemcsak otthon játszik, folyamatosak a vendégszereplések is. A közeljövőben Sepsiszentgyörgyön, Pozsonyban és Belgrádban lépnek fel. Urbán András pedig saját színháza mellett az idei évadban a szabadkai Népszínházban, az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban, a belgrádi Nemzeti Színházban, valamint a macedóniai Bitola Népszínházában rendez.

 

MTI

süti beállítások módosítása