Kétnapos Havel Fesztivált rendez a Nemzeti

Václav Havel október 5-én ünnepelné 80. születésnapját. Az alkalomhoz kapcsolódóan a Nemzeti Színház a budapesti Cseh Centrummal közösen hívja a közönséget a jelentős politikus és drámaíró életét, munkásságát felidéző fesztiválra. A két estén három színházi előadást és egy kiállítást kínálnak.


Václav Havel (1936 – 2011) jómódú polgárcsaládban született Prágában. Az egyetemre nem nyert felvételt „burzsoá” származása miatt, ezért laboratóriumi segédként, illetve taxisofőrként dolgozott. Közben a Prágai Műszaki Egyetem esti tagozatát látogatta. 1960-tól egy színházban dolgozott, 1963-ban mutatták be első darabját. Ebben az időben már nyíltan hirdette azt a véleményét, hogy vissza kellene térni a két világháború közötti liberális, demokratikus tradíciókhoz.

 

Az 1968-as csehszlovákiai invázió után eltiltották a színháztól, fizikai munkás lett. Mivel szóvivőként részt vett a Charta ’77 mozgalomban, öt és fél évre bebörtönözték.1989-re ő lett az emberi jogok és a politikai liberalizáció fő szószólója. A csehszlovákiai „bársonyos forradalomban” vezető szerepet töltött be, 1989. december 29-én a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság elnökévé választotta meg a parlament Husák lemondása után.

 

antiwords spray

Fotó: nemzetiszinhaz.hu

 

Szeptember 23-án Audiencia - Antiwords címmel Dupla Audiencia, azaz Audiencia két változatban látható a Nemzetiben. Havel híres egyfelvonásos darabját az est első felében a Váci Dunakanyar Színház megfogalmazásában láthatják. A Nemzeti Színház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciójában Ferdinánd Vaněk szerepében Bakos-Kiss Gábor, a sörmesterében pedig Benedek Gyula lép színpadra. A rendező Nagy Péter István.

Az est második felében két cseh előadóművész, Soňa Ferienčiková és Michaela Hradecká részben improvizált, a Havel-darab által inspirált bohócjátékát láthatjuk, Antiwords címmel. A rendező Petr Boháč (Spitfire Company).

A szeptember 24-i programok részei a Nemzeti Színház nyílt napjának. A cseh nyelven, magyar felirattal látható Velvet Havel Miloš Orson Štědroň színházi-zenei szerzői darabja, aki korábbi, ismert cseh személyiségeknek (Ivan Blatný, Jaroslav Hašek, Antonín Dvořák, Josef Gočár, Johann Gregor Mendel) szentelt, sikeres színházi projektjeit követően jutott el Václav Havel alakjához. Orson Štědroň Havel élete és munkássága által lazán inspirálva, humorral és a rá jellemző egyedi stílusban mesél Havelről, környezetéről és rólunk magunkról is. A zenéből kiinduló darab formája lehetőséget teremt ennek a kicsit sem könnyű, kényes és aktuális témának, illetve egy, már életében legendává vált személyiség élettörténetének eredeti megragadására.

 Az előadások megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a jegy@nemzetiszinhaz.hu címen lehet.

 

süti beállítások módosítása