Kulturális alapellátást segítő projektek indulnak

Három, összesen 10 milliárd forint összegű, a kulturális alapellátást segítő projekt indulását jelentette be Hoppál Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára Szentendrén, a Skanzenben tartott sajtótájékoztatóján.

    

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projektek támogatják a kulturális és közösségi művelődés tartalom- és szolgáltatásfejlesztését, az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, lehetővé teszik a nevelési-oktatási és a kulturális intézmények közötti együttműködés bővítését, elősegítik a múzeumok és könyvtárak oktatásba való bekapcsolódását, valamint az új kompetencia- és készségfejlesztő tanulást támogató szolgáltatások bevezetését.
    

Hoppál Péter kiemelte: a három projekt a kulturális ágazatot érintő új fejlesztési irányt jelzi.


hoppal

    

Hozzátette: az új uniós pénzügyi ciklusban a kulturális tárca által érintett uniós források összege várhatóan 62 milliárd forint lesz. A 3 milliárd forintos keretösszegű Cselekvő közösségek - aktív közösségi szerepvállalás, az 5 milliárd forintos Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért és a 2 milliárd forintos Országos múzeumi és könyvtári központi fejlesztés elnevezésű programok jól szimbolizálják, hogy a teljes magyar kulturális élet komoly forrásokhoz jut, együttműködésben más társágazatokkal - tette hozzá.
    

A programokat ismertetve elmondta: a Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért program célja az óvodások és iskolások kompetenciafejlesztése, ismereteik és tudásuk gyarapítása kulturális intézményekben. Az Országos múzeumi és könyvtári központi fejlesztés program a múzeumok és könyvtárak számára nyújt segítséget a szakmai továbbképzési rendszer fejlesztésében, elősegíti az intézmények oktatásba való bekapcsolódását, valamint az új kompetencia- és készségfejlesztő tanulást támogató szolgáltatások bevezetését.
    

A pénteken induló és három éven át tartó Cselekvő közösségek - aktív közösségi szerepvállalás projekt átfogó célja, hogy a kulturális intézményrendszer egyedi eszközeivel segítse a települések önkormányzatai, kulturális intézményei és lakosai közötti kapcsolatok erősítését, amelyek lehetővé teszik, hogy minél több aktív, a helyi társadalmat megmozgató közösség jöjjön létre. 
    

Mint az államtitkár rámutatott, a program jelentősége, hogy erre épül majd számos TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) támogatás. 
    

Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója, a projekt konzorciumi vezetője a Cselekvő közösségek projektet új korszak kezdetének nevezte, mert olyan integrált fejlesztést valósít meg, ahol a kulturális tárca három markáns területe tud együttműködni. Szólt arról is, hogy a program alkalmassá teszi az általuk képviselt kulturális intézményeket a közösségfejlesztés segítésére. Kiemelte: kulcsprojektről van szó, hiszen nemcsak ez az alap a TOP-os pályázatokhoz, de általa a kulturális tárca egyes intézményei jelentős hatást tudnak generálni, katalizátor szerepet kapnak. 
    

Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a könyvtár ma már mindenkié, nemcsak kapu a tudáshoz, hanem közösségi téri is. Hozzátette: nem csupán spontán találkozási lehetőségeket biztosít, hanem programokkal, képzéssel, közösségszervező munkával igyekeznek tudatosan támogatni a helyi közösségeket. 
    

Kárpáti Árpád, a Nemzeti Művelődési Intézet megbízott főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a közművelődés folyamatosan reagál a kihívásokra, szolgálja a megújulást, "a közművelődés talán a leginnovatívabb szakterület". A főigazgató megerősítette: a projekttel olyan folyamatok indulnak el, amelyek hosszú távon meghatározzák Magyarország sorsát, a települések jövőjét. Megjegyezte: a három terület összefogása garanciát jelent, és széles eszközrendszert biztosít
    

A Cselekvő közösségek operatív projektet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum konzorciumi partnereivel, a Nemzeti Művelődési Intézettel és az Országos Széchényi Könyvtárral együttműködve valósítja meg, a konzorciumi partnerek csütörtökön ünnepélyesen aláírták a projekt indulásáról szóló dokumentumot. 

 

 

süti beállítások módosítása