Középiskolásoknak indít kritikusképző tanfolyamot a Jókai Színház

Az elmúlt évadban „Nézd kritikusan, amit látsz!” címmel indította el a Békéscsabai Jókai Színház, a Zalán Tibor író-dramaturg által vezetett kritikusképző tanfolyamot, amelyet idén tovább működtetnek: új fiatalok jelentkezését várják.

A Jókai Színház felhívása:

 

A korábbi gyakorlatnak megfelelően a „kritikusok” írásai rendszeresen megjelennek majd a Jókai Színház honlapján. Azokat a középiskolás diákokat, akiket érdekel a színház, s nem csak nézői, de hozzászólói és értői is kívánnak lenni a színházi varázslatnak, szeretettel várják felvételi beszélgetésükön 2016. szeptember 26-án, hétfőn 17 órától a Békéscsabai Jókai Színházban, a Sík Ferenc Teremben. Az elbeszélgetés nem igényel különösebb felkészülést, csak aktív szellemi jelenlétet, s némi színházi tapasztalatot (előadás- és/vagy drámaismeretet).

 

Zalan Kritikus tanfolyam pic

 

A Jókai Színház fontos és kedves nézői rétegeként tartja számon a város és a környék középiskolásait. Annak érdekében, hogy ők is hangot adhassatok véleményüknek – s ami nem elhanyagolható szempont, ezt a vélemény-nyilvánítást autentikus módon tegyék meg –, a színház ismét kritikusképző tanfolyamot indít, amelyre elsősorban a középiskolák felsőbb évfolyamos tanulóinak a jelentkezését várják.

 

A tanfolyam során leendő „kritikusaik" nem csak az írás fortélyaival ismerkedhetnek meg, de belülről is megtapasztalják a színház életét, együtt lélegezhetnek a produkciókkal, próbákat nézhetnek, színészekkel, rendezőkkel, írókkal cserélhetnek „eszmét", illetve jelentősen gyarapíthatják a drámáról, a színházról eddig kialakított ismereteiket. A tanfolyam – melyet a József Attila- és Babérkoszorú-díjas Zalán Tibor író-dramaturg vezet – ingyenes. Egyetlen elvárás a jelentkezők felé a színház feltétlen szeretete, ebből következően a foglalkozásokon való rendszeres és alkotó jelenlét. A tanfolyam október elején kezdődik és – heti rendszerességgel – az évad végéig tart. A jelentkezéseket a sajto@jokaiszinhaz.hu e-mail címre várják név, telefonszám, e-mail cím, életkor és iskola feltüntetésével.

 

A jelentkezési határidő: szeptember 26. 12 óra.                                                                                                                      

süti beállítások módosítása