Visszatért az Operettszínházba az Elfújta a szél

Minden idők egyik legsikeresebb filmje az Elfújta a szél, melyből a 2000-es évek elején musical született.

Margaret Mitchell regényét az a Gerard Presgurvic ültette át zenés színpadra, akinek nevéhez a Rómeó és Júlia musical is fűződik.

 

Scarlett O'Hara és Rhett Butler az amerikai polgárháború idején játszódó történetét 2013-ban mutatta be a Budapesti Operettszínház Somogyi Szilárd rendezésében. Az előadás az apróbb változtatásokat is érintő felújítást követően szeptembertől ismét látható a Nagymező utcai teátrumban.

 

Somogyi Szilárd szerint természetes, hogy minden felújítás során változnak az egyes előadások és eltolódnak bizonyos hangsúlyok, hiszen az évek során mi is változunk és jelentősen átalakulhat, formálódhat a világról alkotott képünk is. "Hogy bennem mi fogalmazódik meg másként az Elfújta a szél kapcsán?" - tette fel a kérdést a rendező - "Talán még hangsúlyosabbá vált bennem az a tudat, hogy ez a darab az életösztönről és a küzdésről szól. Nem lehet pusztán élvezni az életet, meg is kell küzdeni érte, mint Scarlett O\'Hara, aki mindent és mindenkit feláldoz az életben maradásért, a családi birtok megőrzéséért, és a legnagyobb dráma, hogy a sors végül mindent elvesz tőle" - árulta el.

 

EDV 1783

 

A 19. századi angolszász irodalomban divatba jött erős, független női karakterek sorába tartozó Scarlett mellett persze olyan férfiak tűnnek fel, mint a szívtipró, ám érző szívű Rhett Buttler és a finom lelkű, de döntésképtelen Ashley Wilkes. Somogyi Szilárd bízik abban, hogy a felújítás során a kapcsolatok tovább árnyalódnak, és még inkább sikerül megmutatni azt a se veled, se nélküled kapcsolatot, ami Scarlett és Rhett között vibrál, és azt a láthatatlan erőt, ami ezt a két embert örökre össze- és fogva tartja.

 

Némileg átalakul az előadás struktúrája is, az alkotók visszanyúlnak a Szegedi Szabadtéri Színpadon bemutatott első változathoz. A szeptemberi felújításban Mammy szerepét Nádasi Veronika alakítja, Suellenként Füredi Nikolett mutatkozik be, és a tavalyi nagysikerű Marie Antoinette-s debütje (Axel von Fersen) után ismét bizonyíthat Horváth Dániel, akit ezúttal Ashleyként láthat a közönség.

 

Újdonság továbbá, hogy a nagy, látványos táncos jeleneteket felvonultató előadásban (koreográfus: Duda Éva) mostantól a színház musical együttese látható. Mint mondja, Somogyi Szilárd minden erejével küzdött az ellen, hogy az előadás csöpögősen érzelmes legyen.

 

elfujta 1

 

Próbálta megtalálni benne a valódi történetet, az igazi emberi drámát. "Nagyon szeretem, hogy nagy tömegjeleneteket, nagy képeket lehetett rendezni benne, de még jobban kedvelem azokat a zárt prózai jeleneteket, amik igazi csöndeket tudnak teremteni. Amikor Szabó P. Szilveszter és Gubik Petra, vagy Szerényi Laci és Vágó Zsuzsi olyan pillanatokat hoz létre, hogy megáll a kés a levegőben a nézőtéren. Nincs egyetlen pisszenés sem. Ezekért a pillanatokért érdemes színházat csinálni."

 

A főbb szerepekben mások mellett Gubik Petrát, Vágó Zsuzsit, Szabó P. Szilvesztert, Szerényi Lászlót, Nádasi Veronikát, Füredi Nikolettet, Prescsák Zitát, Serbán Attilát, Kocsis Dénest, Janza Katát, Szulák Andreát, Szomor Györgyöt, Pálfalvi Attilát, Muri Enikőt és Simon Boglárkát.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

 

 

süti beállítások módosítása