Musical készül Karel Gott dalaiból

A cseh slágerénekes ráadásul festményt is fest a dalaiból készülő új zenés darabhoz.

"Felkértek, hogy készítsek egy képet, amelynek az elmesélt történetben is szerepe van, és látható lesz a színpadon" - mondta Gott a Pravo című lapnak.


Az énekes egyelőre további instrukcióra vár. "A kosztümök kiválasztására várok, hogy tudjam, milyen ruhába öltöztessem a képemen szereplő nőt" - mondta.


A cseh nyelvű musical a Rózsák ideje címet kapta az énekes egyik slágere alapján, premierjét március közepén tartják Prágában.

 

karelgott


Karel Gott festő szeretett volna lenni, mielőtt a showbiznisz felé fordult. Szabadidejében továbbra is fest, munkáit alkalmanként Csehországban és külföldön is kiállítják.


A cseh könnyűzene Európa-szerte népszerű művészénél tavaly ősszel nyirokcsomórákot fedeztek fel, amelynek következtében novembertől márciusig kemoterápiás kezelést kapott. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kezelés sikeres volt.


Az idén 77 éves énekes néhány hónapos lábadozás és pihenés után mintegy két hete vállalt először nyilvános szereplést, amikor Berlinben részt vett a Skoda gyár új terepjárójának ünnepélyes bemutatóján. Szeptember elején pedig részt vett a közszolgálati Cseh Televízió legnépszerűbb vitaműsorában, ahol már jelezte, hogy rövidesen visszatér a színpadra.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása