Dörner György: " Az életünk veszélyben van"

A Tháliára is pályázott, de az Újszínházat kapta vissza Dörner György igazgató. Szerinte még az Opera is miatta rendez magyar évadot.

Dörner György arról számolt be a Népszabadságnak, hogy bár két igazgatói pozíciót is megpályázott, a Thália és az Újszínház igazgatói széke közül az utóbbira vágyott jobban. A kérdésre, mi vonzotta a Tháliában, úgy felelt: “Egyre nő a nézőszámunk, és a Nagymező utcai nagyobb színház. (…) Nyolcvan százalékkal mennek az előadásaink, tehát telt ház van. Nem azért veszünk le előadást, mert nem nézik. Csak a népszerű musicaleket lehet hosszú éveken át műsoron tartani” – fejtette ki Dörner György, aki hozzátette, nem ugyanazt a pályázatot adta be két helyre, csak hasonlót.

 

dorner

 

Gyökössy Zsolt darabja, a Második teríték a napi aktuálissal, napi politikával játszik. A menekültkérdéssel, a muszlim és keresztény kapcsolatokkal, a terrorizmussal. Arról, miért vették elő, Dörner úgy nyilatkozott: “Az aktualitás nem politika. Manapság a fogalmak összekeverednek, és elvesztik a valódi jelentésüket. Ne essünk mi is ebbe a hibába. Az örök érvényű politikus darabok érdekelnek. Ez a mű az életünkről szól, azért vettük elő, mert az életünk a XXI. században veszélyben van.”

 

Az igazató arról is beszélt, butaság és félrevezetés az, amiről Szántó Péter, a színház ügyelője beszélt, miszerint tavasszal elbocsátotta a fél társulatot, hogy ne kelljen fizetést adni nyáron, hiszen “egy ügyelő más szempontból lát és értékel helyzeteket, de az az ő dolga”.

 

Arra pedig nem kívánt válaszolni, hogy a női munkatársak előnytelenebb szerződést kapnak-e. “Miért nem mondja, hogy apartheid vagyok? Álljon elő a farbával, mondja ki: ön nőgyűlölő. Sőt ha már a végletek felé közelít a beszélgetésünk, tegyük hozzá, halt is meg itt színész. De azt ne írják az én számlámra. (…) Akkor az elbocsátásokat miért? Azt bocsátom el, akivel nem tudok együttműködni. Miért kapok olyan kérdéseket: miért végzem a dolgomat? Egy konyhai alkalmazott miért dobja ki a romlott élelmiszert? Nem akarja használni. Ugorjunk!” – fogalmazott Dörner György, aki arról is beszélt, meggyőződése szerint az Újszínház műsorpolitikájában nincs szükség alapvető változásra.

 

“Talán vidámabb előadások kellenének. A műsorpolitika marad: egyelőre magyar szerzőket fogunk játszani, szerencsére sokan vannak” – szögezte le.

 

A teljes interjút itt olvashatják.

süti beállítások módosítása