Mátyássy Bence: „A mi generációnknak előbb-utóbb lépnie kell”

Mátyássy Bence 2009-ben, a HOPPart Társulatból érkezett Alföldi Róbert hívására a Nemzetibe, ahol azóta is társulati tag. Idén Tóth Péterrel közösen nyújtották be pályázatukat az Újszínház vezetésére. A színészt a 7óra7 kérdezte.

 

A 7óra7 cikkéből:

 

Zsótér Sándor idén harmadszorra rendez majd a Vidnyánszky-féle Nemzetiben, Mátyássy Bence pedig harmadik alkalommal szerepel a rendezésében. "Zsótér tanított az egyetemen, nála nyíltam meg a legjobban, akkor kezdtem érezni, hogy lehet, mégis lesz ebből a színészetből valami. Amikor jelezte, hogy számítana rám a Brandban és a Galilei életében is, örömmel mondtam igent. Hogy már többször dolgoztunk együtt, sok esetben könnyűvé teszi a munkát, miközben Zsótérral dolgozni azért nehéz is. Nagy harcokat vívok magammal, folyamatos nyomás alatt tart, előadásról előadásra megbeszéléseket tartunk, és jelzi, ha nem sikerült. Ez persze izgalmas, csak nem egyszerű" - fogalmazott a színész.

 

matyassy puska judit 

Fotó: Puska Judit

 

Mohácsi Jánossal is többször dolgozott már együtt, ezzel kapcsolatban elmondta, nyilván „idegölő” a próbafolyamat, ha például az utolsó napokra lesz kész az utolsó felvonás, de meg lehet szokni, sőt. "Ez a fajta színházcsinálás is inspirál, nem hagy elkényelmesedni. A Hairben harmadszor dolgoztunk együtt, akkor már teljesen nyugodt voltam, annak ellenére, hogy tudtam, objektíve lehetetlen, hogy kész legyünk. Tudtam, hogy az lesz, mint ami addig már sokszor volt a Mohácsi-rendezésekkel, hogy csak összeáll az utolsó pillanatban" - tette hozzá.

 

Az Újszínház vezetésére beadott pályázatukkal kapcsolatban elárulta, korábban is fontolgatta már, hogy össze kéne állítani egy saját csapatot, ahol mint művészeti vezető működhetne. "Öt évvel ezelőtt, amikor új vezetés került az Újszínház élére, engem nem az zavart elsősorban, hogy a szakmaisággal szemben egy olyan ideológia kapott lehetőséget, amivel én egyébként egyáltalán nem tudok azonosulni, hanem hogy két hatvanas alkotó pályázott az igazgatói címre, a szakma meg ahelyett, hogy pályázott volna, tüntetett vagy nyílt leveleket írt. Akkor leültem beszélgetni a barátaimmal, hogy nincs mese, a mi generációnknak előbb-utóbb lépnie kell. Talán ennek is volt köszönhető, hogy Herczeg Tamásék beadták a pályázatukat Fehérvárra, mi pedig Tóth Péterrel kezdtünk el közösen gondolkozni. Az Újszínház mindkettőnknek szívügye, hisz onnan indultunk stúdiósként, így nem volt kérdés, hogy megpróbáljuk. (...) A szakma úgy tett, mintha nem is létezne az Újszínház, alig születtek kritikák, tehát amit mindenki hangoztatott, hogy a szélsőséges ideológián túl szakmai aggályok is felmerülnek, lényegében nem lett bizonyítva. Én Tóth Péterrel jártam az Újszínházban, a Noszty fiú esete Tóth Marivalt néztük, pótszéken kellett ülnünk. Megtudtuk, hogy a színház viszonylag komoly nézőbázissal rendelkezik, és bár minden színházban vannak félházzal futó előadások, nem igaz, hogy ne járnának az Újszínházba. Az előadás pedig meglepően aktuális volt, bár a megvalósítás nem feltétlenül fért bele az én ízlésembe. Lehet, hogy épp szerencsénk volt a teltházzal, de azért az elgondolkodtató, hogy láthatóan van igény erre a fajta színházra" - mesélte  Mátyássy Bence.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása