Kurta Niké az új Mandy a Pillantfelvételben

Október 4-én látható először Mandy szerepében Kurta Niké az Átriumban látható Pillanatfelvétel c. előadásban.


A fiatal színésznő két éve végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen Zsótér Sándor osztályában. A közönség leginkább az HBO Terápia című sorozatának főszereplőjeként ismerte meg, de nemrégiben mutatták be a Kút című játékfilmet, amelyet a Pillanatfelvétel főszereplőnőjével, Pokorny Liával forgatott. Színpadon a Szputnyik, a Szkéné és a Forte Társulat produkcióiban játszott korábban.

 

Kurta

 

Kurta Niké így nyilatkozott a színészetéről: “Nagyon élvezem, amikor a viszonylag körülhatárolt személyiségemmel szemben, illetve azt provokálandó egy egészen másik embert kell megértenem a szerep kedvéért. Amikor meg kell magamon keresni azokat a szélsőségeket, amik szétfeszítik a határaimat. Izgalmasak ezek az alteregók. Pillanatokra való megszabadulást kínálnak a saját személyiségemtől. Felszabadító érzés, hogy nem kell a saját bőrömben leélnem az egész életemet. Kalandos játék ez.”


A színésznő most csatlakozik a Lepkegyűjtő Produkció csapatához és a továbbiakban kettős szereposztásban látható – Ágoston Katalinnal – Mandy szerepében.

 

 

süti beállítások módosítása