4,5 millió jut előadások akadálymentesítésére

Idén 4,5 millió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a színházi előadások akadálymentesítését - mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerda reggel.

 

hoppl 

 

Hoppál Péter emlékeztetett: az államtitkárság kulturális alapellátás programja keretében törekszik arra, hogy a kulturális értékek minél szélesebb körben, így a fogyatékossággal élők számára is elérhetőek legyenek. A minisztérium 2014-ben indított pályázatot a színházi előadások akadálymentesítésének - feliratozás, jelnyelvi tolmácsolás és a látássérültek részére narráció - támogatására.

    

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az elmúlt 7-8 évben folyamatosan emelkedett a színházlátogatók száma Magyarországon. Míg 2008-ban 4,5 millió színházlátogatót regisztráltak országosan, a 2016-os évadban már 6,7 milliót, ez másfélszeres növekedés.
    

A kecskeméti Katona József Színház 120 éves történetének legnagyobb előadásszámát produkálta tavaly, a miskolci Nemzeti Színház pedig a legutóbbi évadban érte el eddigi legmagasabb nézőszámát 135 ezer érdeklődővel - fűzte hozzá Hoppál Péter, aki szerint a közönség részéről mindez a polgárosodás hozadéka, miközben megfigyelhető a kínálati oldal gazdagodása is, hiszen ma Magyarországon 330 társulat működik, ez kétszerese a 10 évvel ezelőttinek.
    

"Színházat csinálni ma jövedelmező vállalkozás, a közönség a lábával szavaz" - fogalmazott a politikus. Hoppál Péter szintén kiemelte: 2015-ben 4,5 milliárd forinttal többet költött színházjegyre a lakosság, mint egy évvel korábban. Az összes színházlátogató 28 százaléka bérletes, és egyre nagyobb az érdeklődés a zenés színház, a musical irányába.

süti beállítások módosítása