“Nagyon szerencsés a miskolci közönség” – Dolhai Attila válaszolt

Szeptember 23-án mutatták be Miskolcon Ábrahám Pál Viktória című operettjét, melyben Dolhai Attila alakítja Koltay István huszárkapitányt. A színész Miskolcon kezdte a pályáját, és most újra visszatért. Lapszemle.

Dolhai Attila elárulta, hogy 2013-ban a Budapesti Operettszínházban már játszotta ezt a szerepet Béres Attila rendezésében.


Most ugyanezt a darabot rendezte Miskolcon, ezért megkérdezte, ha a sors úgy engedi, elvállalnám-e a szerepet. Úgy alakult az életem, hogy igent mondhattam és ezt egyáltalán nem bánom, szeretem ezt a darabot” – mesélte a színész, aki úgy véli, nem lehet és nem is érdemes összehasonlítani a két rendezést, és nem csupán azért, mert mások a szereplők. Béres Attila nagyon alaposan válogatja ki a szereplőket, mindenkinek igyekezett testre szabni a szerepét.

 

viktoria lead


“A szöveg adott, a zene adott, azon nem lehet és nem szabad változtatni, inkább a hangsúlyok tolódnak el picit. A rendezőben a három év alatt továbbért a darab, magam is másként viszonyulok a szerephez, az évek alatt rám rakódott tapasztalatok is befolyásolnak a megformálásban” – tette hozzá.


Elmondta, a legtöbb operettnek happy end a vége. Ez a műfaj erről szól, kivételt jelent talán a Sybill és a Mosoly országa. “Egy illúziókeltés, amit csinálunk, de ezt a közönség is tudja jól, ezért is jön az előadásra, és jó, hogy ez így van. A Viktóriában többen is keresik a párjukat, a táncos komikus és szubrett is. A társkeresésnek több módjával is szembesül a néző, így módja van eldönteni, melyikkel tud leginkább azonosulni férfiként vagy nőként. A szubrett kicsit hebrencs, Viktória jóval megfontoltabb, elvhűbb. Mindkét tulajdonságnak megvannak a maga pozitív értékei" – fogalmazott Dolhai Attila.


A színész 16 év után lép újra színpadra Miskolcon, 2000-ben az Elisabeth című musicalben játszott utoljára a városban.“A darab rendezője, Kerényi Miklós Gábor javasolta, hogy felvételizzek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Tulajdonképpen ő indított el a pályán, amiért örökké hálás maradok neki ugyanúgy, mint Miskolcnak. Amikor elkezdtük a próbákat, csak arra tudtam gondolni, nagyon szerencsés a miskolci közönség. Rögtön megragadott az a nagyon erős szellemiség, ami most a miskolci színházat jellemzi. Nagyon kemény munka folyik, nem láttam egy kétségbeesett arcot sem, hogy úristen, mit kezdjek ezzel a szereppel. Azt tartják, ha valaki a színházi büfében arról beszélget, hogy is kellene közelítenie a szerepéhez, akkor baj van. Itt a büfében egymással beszélgetnek az emberek, a szereppel magukban és a próbán foglalkoznak, mert annak ott és akkor van a helye....” – avatott be Dolhai Attila.

 

A teljes interjút a Boon.hu oldalon olvashatják.

 

süti beállítások módosítása