Vasarely-tárlat, bábelőadás és vetítések a ljubljanai Balassi Intézet programján

Vasarely-tárlattal, a Griff Bábszínház előadásával, valamint Makk Károly, Hajdu Szabolcs és Mundruczó Kornél filmjeivel várja ősszel a szlovéniai közönséget a fél éve működő ljubljanai Balassi Intézet.

    

Molnár-Gábor Bíborka, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az áprilisi nyitást követően az őszi félévben is folytatják megkezdett missziójukat. Egyik fő céljuk, hogy megismertessék a szlovén közönséggel az új intézetet és rendszeres programjait, valamint a magyar kultúrán és művészeteken keresztül Magyarországot és a magyarokat. Kiemelte, hogy ennek a munkának a hatása már fél év után is érződik, ugyanis egyre több látogató vesz részt rendszeres programjaikon.
    

balassi

 

Másik fő tevékenységük a külső helyszíneken rendezett nagyobb bemutatkozások támogatása, amelyeknél - azon túl, hogy együttműködő partnerként megjelenik az intézet - a hangsúly elsősorban azon van, hogy a nagy produkciókkal nagyobb tömeget, gazdasági és politikai szereplőket szólíthassanak meg.
    

Az ősz folyamán számos gyerekprogrammal várják az érdeklődőket, egyebek között a zalaegerszegi Griff Bábszínház vendégjátékával, valamint Fazekas Mihály születésének 150. évfordulója alkalmából a Lúdas Matyi című Dargay Attila-rajzfilm vetítésével. A Magyar Filmklub a Szlovén Filmközpont közreműködésével több magyar filmet is bemutat a szlovén mozikban: Makk Károly Szerelem, Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal és Mundruczó Kornél Fehér isten című alkotását. 
    

Lesznek irodalmi estek, és számos zenei esemény is szerepel az intézet programjában. A Bartók-év keretében például a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a ljubljanai zeneakadémia növendékei adnak közös koncertet, a maribori nemzeti színházban a Budapesti Operettszínház művészei a Csárdáskirálynőből mutatnak be egy összeállítást, a dzsessz kedvelőit pedig Harcsa Veronika, valamint a Tóth Lajos Trió és Miha Koren szlovén zenész koncertjére várják. 
    

Több tárlatot is rendeznek, köztük egy Vasarely-kiállítást Csepei Tibor magángyűjteményéből. Az évet egy muravidéki karácsonyi gasztronómiai és kézműves bemutatóval zárják.
    

Az igazgatónő jelezte, hogy jövőre a Kodály-év jegyében számos koncertet, műhelytalálkozót, gyerekeknek szóló zenei programot is szerveznek majd.

süti beállítások módosítása