"A Terror olyan, mint egy minőségi sorozat" - Villáminterjú Kovács Lehellel

Dömötör András rendezésében mutattuk be Ferdinand von Schirach Terror című darabját október 8-án a Kamrában. Kovács Lehel a vádlottat alakítja, őt kérdeztük a szerepéről és az előadásról.

Mikor találkoztál először a darabbal?

Amikor megtudtam, hogy ezt mutatjuk be, rákerestem a szerzőre és a darabra, és láttam, hogy Németországban ez az előadás hatalmas siker. Elolvastam és azt gondoltam, hogy nem véletlenül: olyan, mint egy igazán minőségi sorozat, amiben a párbeszédek nagyon pontosak, végig egy jó feszültséggel operál a darab. Kicsit hasonlít az Aznap éjjel című sorozathoz: nem azért, mert bíróság, hanem mert az is morális kérdéseket feszeget és nehéz döntést hozni.

 

lehel

 

Elmentetek bíróságra és Kecskemétre, az MH. 59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra is. Ezek a látogatások mivel gazdagították a szerepeiteket?

Ez egy jogi kérdéskört, egy tárgyalást bemutató darab. Találkoztunk jogászokkal, ügyvédekkel, bíróval, beszélgettünk velük az előadásról, de vadászpilótával nem, ezért látogattunk el Kecskemétre is. Mivel én a vadászpilótát játszom, ezért különösen fontos volt, hogy lássam, ezek az emberek hogyan vélekednek a darabban felvetett kérdésről. Nagyon hasznos volt, ezen kívül pedig nagyon jó élmény és kaland volt, hogy ilyen közelről láthattuk ezeket az elképesztő gépeket. Megkérdeztük a pilótáktól az előadás alapkérdését, erre kaptunk tőlük választ.

 

Nagyon megoszló véleményekkel találkoztatok?

Egy alkotmányjogász automatikusan az egyik oldalra állva alkot véleményt, egy vadászpilóta a másik oldalon állva. Ez természetes. A pilóta olyan kiképzést kapott, hogy emberek életét óvja meg, és az előadásban komoly döntéshelyzetbe kerül, igen nagy a felelőssége.

 

lehel2

 

Kinek a beszédében látsz több igazságot – a védőében vagy az ügyészében?

Az ügyészében talán több igazság van, noha kevés köze van az élethez. Az alkotmány védelme dominál benne, szép és csodálatos gondolatokat mond, vad érveket hoz fel. A védőnek a beszéde mással operál, kevésbé filozofikus, mint az ügyészé.

 

Sokat vitatkoztatok a próbákon?

Természetesen. Ez egy nagyon jó vitát generáló előadás. Ez a darab szépsége: nyitva hagy kérdéseket a döntés után is, érleli az ember a gondolatokat és szerintem sokat fognak beszélgetni róla a nézők, miután kijöttek az előadásról. Nehéz határozottan állást foglalni és minél többször hallod, gondolod újra az érveket, annál zavarba ejtőbb lesz a döntés.

 

szöveg: Csikós Kornélia
fotó: Dömötör András és Dömölky Dániel

süti beállítások módosítása