Michal Dočekal: "Dosztojevszkij zseniális jövőbelátó volt"

Egy hullaházban jeleníti meg Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését a Vígszínházban Michal Dočekal. A cseh rendezőt a HVG kérdezte.

 

A HVG cikkéből:

 

"Meg sem fordult a fejemben, hogy új változatot készítsek, hiszen annyi remek rendező adaptálta már a művet Ljubimovtól Wajdáig. Azt gondoltam, hogy a Vígszínháztól kész szövegkönyvet kapok, és megkímélhetem magam ettől. Hiba volt. Időközben rádöbbentem, hogy a vaskos regényben ott lapul a rendezői koncepció. Ezért döntöttünk úgy, hogy a bűntény és a főhős, Raszkolnyikov rekonstruálása lesz az előadás alapja" - mesélte Michal Dočekal.

 

Docekal

Fotó: Jan Zátorský, MAFRA 

 

Az alkotó szerint Raszkolnyikov a maga módján a regényen végigvezető bibliai Lázár-történetnek az alteregója. "Egy lélekben halott ember, mint Lázár, mi pedig látjuk a feltámadását. Az előadás a Stohl András által alakított Porfirij laboratóriumából indul ki. Azt a formát jelenítjük meg, ahogy manapság a rendőrség egy bűnügyet kivizsgál. A világirodalom egyik első detektívje, Porfirij erős személyiség; az első pillanattól fogva tudja, de legalábbis sejti, hogy Raszkolnyikov követte el a bűntényt. Bizonyíték híján a lélektan fegyverét veti be. Azt mondja: tudom, mit követtél el, neked is szembe kell nézned vele. Raszkolnyikov drámája, hogy nehezen jut el arra a pontra, hogy ezt megtegye" - tette hozzá.

 

A rendező úgy véli, Dosztojevszkij zseniális jövőbelátó volt. A XX. század tragikusan megvalósította azt a koncepciót, amikor egy entellektüel úgy dönt, hogy a gazemberek eszköztárát felhasználva megpróbálja megváltoztatni a világot, és eljut arra a felismerésre, hogy erőszak nélkül ez nem lehetséges. Dočekal szerint a világ számos pontján azt éljük ma is, amit Dosztojevszkij megírt.


A rendező tizenhárom évig volt a Prágai Nemzeti Színház prózai társulatának művészeti vezetője, majd igazgatója. Három éve, a főigazgató leváltása elleni tiltakozásul felmondott. A kérdésre, mennyire telepszik rá Csehországban a művészeti életre a kultúrpolitika, így felelt: "Annyira, mint Magyarországon, nem nyúl bele a politika a kultúrába, főleg nem a színházi életbe. Nálunk nem folynak hatalmi harcok a színházakért. A cseh politika számára a kultúra nem is létezik, nem törődik vele. Kevés állami pénzt kap a cseh színház, katasztrofálisan alulfinanszírozott, mert egyszerűen fütyülnek rá. Hozzáteszem, elég viharos időkben voltam a prózai társulat művészeti igazgatója. Kulturális miniszterek jöttek-mentek, sok csatát kellett megvívnom velük. Amikor kirúgták a főigazgatót, felmondtam, de miután a társulat jó része mellém állt, másnap már visszahívtak, és még egy évig maradtam. Jelenleg a Rendi Színházat irányítom, mellette sokat rendezek külföldön."

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása