Lehár Ferenc operett-énekversenyt rendeznek Révkomáromban

Révkomárom önkormányzata és a Budapesti Operettszínház péntektől rendezi meg a 10. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt. A döntő után a résztvevők az operettszínházban adnak gálaestet október 24-én, a Magyar Operett Napján.

Csengel Mónika koordinátor elmondta, a primadonna, bonviván és szubrett-buffó páros kategóriában meghirdetett versenyre hat országból 31 résztvevő érkezett. A versenyzők szabadon választott és kötelező áriát vagy duettet adnak elő zongorakísérettel Lehár Ferenc műveiből, klasszikus operettekből, illetve az énekes nemzeti szerzőjétől.

 

Minden zeneművet az eredeti hangnemben kell énekelni, mikrofon használata nélkül, eredeti nyelven, esetleg az illető anyanyelvén. A párosoknak minden esetben kötelező koreográfia bemutatása.

 

lehar ferenc 14 1934509 7989


A versenyen való részvételhez konzervatóriumi vagy zeneművészeti főiskolai végzettség nem feltétel. A fődíj 3000 euró (920 ezer forint), mely a legkiemelkedőbb teljesítményért ítélhető oda, kategóriáktól függetlenül. A meghirdetett kategóriák első és második helyezettjét 1000, illetve 500 euróval díjazzák.


Lehár szülővárosában, Komáromban a versenyt legutóbb 2010-ben rendezték meg. Akkor hat ország 90 résztvevője közül ötvenen jutottak tovább és a győztesek mára élvonalbeli énekesekké váltak. - írja az MTI.

 

süti beállítások módosítása