A nyitások fesztiválja a MU Színházban

A november 21. és 26. között zajló rendezvény nem csak néznivalót kínál, de egyes előadásai szóra is bírnak, és egy játék erejéig a hajléktalanok életébe is belecsöppenhetünk.  

A 2. OPEN Fesztiválon az Open Latitudes 3 (az Európai Unió Kultúra Programja) és a SÍN Kulturális Központ támogatásával külföldi, a MU Színház jóvoltából pedig hazai előadásokat láthat a közönség. Többek közt a Káva, a KOMA és Molnár Csaba legfrissebb előadásait, valamint a Mentőcsónak Egység és a STEREO Akt új közös színházi társasjátékát, illetve a MU szép korú civilekkel készített közösségi színházi előadását.

ezustlakodalom.JPGEzüstlakodalom

November 21-én este 6 órakor hivatalos megnyitóval veszi kezdetét a fesztivál, amit a MU Színház produkciója követ Ezüstlakodalom címmel. A hatvan év feletti civilek által létrehozott közösségi színházi előadás az emberi kapcsolatok különböző témáit járja körül. Kerettörténetét egy ezüstlakodalom adja, ahol összegyűlnek a házaspárt ünneplő barátok és rokonok és felszínre kerül a párkapcsolatok szövevényes világa.

koma_gabi_nenik_ok_1.JPGNovember 22-én délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos, végzős hallgatói mutatkoznak be egy Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye alapján készült másfél órás foglalkozással, majd a Káva Kulturális Műhely Lady Lear című,  ezúttal felnőtteknek szóló színházi nevelési előadását nézhetik meg a fesztivál látogatói. Az előadás az idős korban segítségre szoruló szülők és gyermekeik helyzetét választja témájául. Mennyit áldozzunk saját életünkből, hogy szinte gyermekükként gyámolítsuk azt az embert, aki felnevelt minket?

November 23-án filmvetítésekkel folytatódik a fesztivál, ami után a KOMA Te tudod, én élem című előadása következik. Az előadás családi történetekből, a szereplők saját életéből mutat meg sokféle élethelyzetet, amilyenekkel mindenki nap mint nap találkozhat. Nem tudjuk, van-e mérce, ami alapján mondhatjuk a Te tudod, én élem szereplőire, hogy boldogok vagy sem – olvasható a felvezető szövegben.

koma_wagner_csapo_jozsef.JPGTe tudod, én élem (fotó: Wágner Csapó József)

A november 24-ei fesztiválnap délután a KOMA társulat közösségi színház alapjairól tartott workshopjával indul, amit egy premier követ. A Mentőcsónak Egység és a STEREO Akt közös munkát mutat be, amelynek a címe: CÍM NÉLKÜL.  Egy interaktív színházi társasjáték, amely által a hajléktalan emberek életébe nyerünk bepillantást, játékosként megpróbálhatunk megélni, túlélni fél évet otthontalanul.

mentocsonak.JPGCÍM NÉLKÜL

November 25-én Ivana Müller We Are Still Watching című, különleges műfajú produkciójával folytatódik a fesztivál.  A nagyjából egy órányi együtt töltött idő a nézőket közösséggé kovácsolja, melynek tagjaként képesek önálló és közös döntéseket is meghozni, mialatt feladatuk „csupán” annyi, hogy egy számukra más által megírt szöveget olvassanak fel – tudható meg az ismertetőből. A nézői produkciót közönségtalálkozó és szakmai beszélgetés követi.

ivana_ian_dougles.JPGWe Are Still Watching

A november 26-ai zárónapon a portugál CasaBranca nevű formáció tart workshop bemutatót Trigger of happiness címmel. Ezt követi Molnár Csaba, a MU Színház és a SÍN Kulturális Központ CMMN SNS PRJCT című előadásának a bemutatója. A 2015 őszén először megrendezett OPEN Fesztivál programjában szerepelt a CMMN SNS PRJCT című előadás, amit akkor Martin Schick és Laura Kalauz jegyzett. Az előadást nyolc különböző előadó-páros hét különböző nyelven már több mint kilencven alkalommal játszotta világszerte. A darab magyarországi előadásán Molnár Csaba táncos-koreográfus megvásárolta a mű jogait, majd Raubinek Lilit és Szász Dánielt kérte fel az itthoni bemutató megtartására.

cfnn.JPGCMMN SNS PRJCT

süti beállítások módosítása