Az Operaház díjazta a társulati tagok munkáját

Hágai Katalin és Volf Katalin balettművészek, valamint Kovács János karmester kapta idén a Magyar Állami Operaház legmagasabb rangú díját, a Mesterművész címet.

Erkel Ferenc születésnapját, november 7-ét 2013-ban nyilvánították a magyar opera napjává. Ezen a napon nyílt meg ismét az Opera másik játszóhelye, az Erkel Színház. Az Operaház saját díjainak átadását ehhez a dátumhoz igazítják.

Az Erkel Színházban rendezett díjátadón az Opera posztumusz örökös tagjává választották Polgár László és Szilvássy Margit magánénekeseket, valamint Bordy Bella egykori balettművészt is.

opera_mudra_laszlo.jpgFotó: Mudra László / Fidelio

Első alkalommal adták át a Závodszky Zoltán-díjat, amelyet Kovácsházi István magánénekesnek ítélték oda. A Sudlik Mária emlékére alapított díjat Berczelly István magánénekes vehette át, az évad énekkari művésze címet Kalapácsné Réti Jolán és Tóth G. Zoltán nyerte el. Az évad kartáncosának Csokán Vivient és Radziush Mikalait választották, míg az évad zenekari művésze címet Pólus László cselló-szólamvezető viselheti.

2015 óta ezen a napon nem csupán az intézmény művészeit, hanem az Opera és az Erkel Színház előadásainak létrejöttét a háttérből segítő munkatársakat is díjazzák. Lénárd Tibor fényszabályozó-kezelő és Borda Tamás díszítő kapta Az előadásokért emlékérmet, amelyet a művészeti ügykezelés területén dolgozó operaházi munkatársaknak ítélnek oda. A Vasfüggöny-díj idei nyertese Pauscher Gyula főcipész és Czigner László főgondnok lettek, a Melis György-díjjal László Boldizsárt jutalmazták. A Vágó Nelly Emlékérmet Rományi Nóra jelmeztervező vehette át.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása