Csűrös Karola a Madách Színházban ünnepelte 80. születésnapját

A mindmáig fiatalos művésznőt pályatársai, barátai köszöntötték a nagykörúti teátrumban, amelynek ötvennégy éve tagja.  

Csűrös Karola 1936. november 6-án született Budapesten. 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1962 óta a Madách Színház társulatának tagja. Száznál is több színházi szerep, játékfilmek és tévésorozatok fűződnek a nevéhez, de a szinkronstúdiókban is gyakori vendég volt. A közönség leginkább a Szomszédok című teleregény Szikszay Etusaként ismeri.

csuros_fekvo.jpgTóth Enikővel a születésnapi ünnepen (fotók: Madách Színház)

Kiváló karakterszínész, színházi alakításait mindig a pontos és igényes  kidolgozottság jellemezte. Szerepei közül az Úri muri Rozikája és az Ahogy tetszik Céliája voltak a legemlékezetesebbek.Legutóbb színházi szerepe a Ne most drágám! című vígjáték Mrs. Frenchamje, amelyben még tavaly is színpadra lépett, és amelynek egyik női főszerepét Tóth Enikő játssza.

csuros_all_okkis.jpgA Mokkában elmondta, hogy 30 és 40 éves kora körül érezte magát legjobban, abba az időbe menne vissza a legszívesebben mivel szerencsés alkata miatt, a valódi kora ellenére akkoriban sorozatosan játszhatott fiatal lányokat. Arról is beszélt, hogy a Szomszédok forgatása is jelentős része volt az életének, és még ma is előfordul, hogy korábbi szerepével azonosítják.

Csűrös Karola 1993-ban kapta meg a Déryné-díjat, 2001-ben tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, és 2006. óta Érdemes művész.

Isten éltesse sokáig!

süti beállítások módosítása