Göttinger Pál közösségi operát rendez

A  2011-ben Junior Príma- díjat nyert rendező Jonathan Dove Tóbias és az angyal című operáját állítja színpadra a Csíkszerda kórussal.

A komolyzenét minden esetben formabontó módon megközelítő együttes alapvető célkitűzése, hogy a komolyzenét nem csupán fogyaszthatóvá, de egyenesen népszerűvé tegyék. A darabok műfaji jellegzetességeit megtartva nyúlnak a darabokhoz, és alakítják saját képükre. Mindehhez Göttinger Pál az operarendezés újragondolásának lendületével társul.

gottinger_1.JPGGöttinger Pál

Az alkotókat megkérdeztük, mit jelent a közösségi opera. "Jonathan Dove operáját David Lan librettójával először 1999-ben mutatták be a londoni Christ Church-ben. Néhány évvel később ezzel a darabbal nyitotta meg újra kapuit a szintén londoni Young Vic színház, ahol a kórustételeket a profi szólisták mellett a helyi közösség tagjai énekelték. A közösségi opera műfaja, az amatőr és profi énekesek közös munkájának lehetősége tette a darabot Göttinger Pál rendező, és Tóth Árpád karnagy számára külön is vonzóvá"- árulták el a darabválasztásról.

Az előadás bemutatója november 18-án, este 7 órakor lesz a Kelenföld Montázs Központban, a XI. kerület, Etele út 55. szám alatt. A Tóbias és az angyal a premiert követően november 20-án, 25-én és 27-én, illetve december 2-án és 4-én látható ugyanott.

gott_2.JPG

Az előadás jegyelővételhez kötött. Jegyeket az előadás honlapján keresztül lehet vásárolni.

süti beállítások módosítása