Jadviga Debrecenbe megy

Závada Pál családregénye, a Jadviga párnája november 25-én debütál a Csokonai Színházban, Mezei Kinga rendezésében. A címszerepet Sárközi-Nagy Ilona játssza.

Szabó Magda Az ajtó című regénye után, amelyet tavaly mutattak be, ismét egy női történetet és egy  híres regényt állítanak színpadra Debrecenben. Závada Pál először 1997-ben megjelent szövevényes családtörténetét az olvasói és kritikai fogadtatás hamar a kortárs magyar irodalom emblematikus alkotásává avatta. Három éven belül filmes, majd színházi adaptációja is elkészült.

A Jadviga párnája megrendítő napló. Három szerző által több mint hatvan év alatt lejegyzett szövevényes családtörténet, mely a XX. század történelmének viharaiban teljesedik ki, és zárul le örökre. A darab időtlen dialógus is. Osztatní András és Palkovics Mária Jadviga házasságának letaglózó története. Két ember elhallgatásokra és távolságtartásra épülő kapcsolatának meséje, akik egy könyvecske lapjain vallanak egymásnak az elmúlt idő áthatolhatatlan falán keresztül. A lapokat végül – számos megjegyzéssel kiegészítve – egy harmadik naplóíró, Miso, a fiuk szerkeszti szomorú párbeszéddé. A regény egyben pontos korrajz is.

0765_k_1_1.jpgPróbafotó (fotó: Máthé András)

„A Jadviga nagyon szép történet, olyan anyag, amivel szívesen foglalkozom. Az emberről magáról lehet megszólalni általa, mindenféle flikkflakk, filozofálgatás nélkül. Závada Pál regénye gyönyörű nyelven íródott vallomásregény. Arra törekedtünk, hogy a rendkívül érdekes naplóformát megtartsuk, és a három elbeszélő vallomásaiból bontsuk ki a történetet. Az emberi kapcsolatok, viszonyok természete kiismerhetetlen, sokszor irracionális, és ez ebben a történetben nagyon hitelesen jelenik meg. Mindenkinek megvan a maga igazsága, az pedig a befogadó döntése, hogy kivel szimpatizál, vagy kinek a cselekedeteiben, gondolataiban találja meg a maga igazságát” - mondta a regényről a rendező, Mezei Kinga.

Sárközi-Nagy Ilona az Orlando után újból egy összetett személyiség megformálásra vállalkozott: „Nehéz volt elkezdenem a történettel foglalkozni. Jadvigának ugyanis vannak olyan tulajdonságai, amelyek ha nem is egy az egyben, de nagyon hasonlítanak a személyiségem nem feltétlen szimpatikus oldalára, és ezért küzdelmesebb szembenézni velük.  Voltak tehát olyan helyzetek, amelyeket ilyen értelemben nagyon ismerősnek éreztem, ezért eltoltam magamtól a történetet, főleg Jadvigát. Nem tudom mi a személyisége titka. Lehet, hogy ha megfejtenénk, akkor már kiüresedne, egy átlagos nővé válna, de így, hogy körül lengi ez a titok, (amit lehet, hogy ő maga sem ismer, csak valami dolgozik benne), Ondris is ezt a megfoghatatlanságot érzi, azt, hogy sosem tudja elérni.”

mat_3709.JPGPróbafotó (fotó: Máthé András)

Az Ondrist játszó Kiss Gergely Máté szerint tipikus kelet-európai történet a Jadviga párnája: „Egy olyan történelmi, társadalmi pillanatban vagyunk, amikor a családi terheket, hagyományokat sokkal nehezebben tudták figyelmen kívül hagyni a fiatalabb generációk. Benne volt a tudatukban, hogy ki az apjuk, anyjuk, hogy mihez tartsák magukat. És mivel a történetben ez még titkokkal is terhelt, az is probléma, hogy kihez kellene igazodniuk. Adott egy tradicionális társadalom, amely hordozza ezeket a bűnöket: gazdagság van, de nincs békesség. Andris és Jadviga huszonévesek, nagyon fiatalon cipelnek iszonyatos terheket: az árvaságtól kezdve a titkokon át az egyéni felelősségig, amivel egymásnak tartoznak. Ma attól szenvedünk, azzal küszködünk, hogy milyen hagyományhoz nyúljunk. Mihez tartsuk magunkat? Akár egy házasságban is igaz ez. A mi történetünk Jadviga és Andris története, bizonyos értelemben a szabadság és az elkötelezettség küzdelmének a története.”

A színpadi adaptációt Góli Viktória készítette, díszleteit Ondraschek Péter tervezte, jelmezterve Bodor Kata munkája.

A Jadviga párnája bemutatója november 25-én lesz a Csokonai Színház nagyszínpadán.

(Forrás: Csokonai Színház)

 

süti beállítások módosítása