Valahol Európában - musical a Magyar Színházban

Reviczky Gábor főszerepelésével és Nagy Viktor rendezésében állítja színpadra a Magyar Színház az árván kóborló gyerekek történetét.

Egy árva gyermekekből álló csapat és egy rendkívüli felnőtt, egy nemes lelkű művész a háború sújtotta Magyarországon. Varázslatos történet hűségről, bátorságról, barátságról és emberségről az embertelenségben – foglalja össze az előadást a színlap.

Nagy Viktor rendező elmondta, hogy az emberséget keresi a történetekben: „Az én olvasatomban Simon Péter, a karmester Don Quijote-szerű figura, aki önfeláldozó tettével hívja fel a figyelmet az elembertelenedő, kizökkent világra, és hozza el a megváltást védencei számára. Rendezői ars poeticám szerint nem a történelem átírt és újraértelmezett lapjai az érdekesek, hanem az, hogyan képesek az emberek átélni mindezt”.

gyererkek.JPGAz előadás gyerekszereplői (fotó: Zsigmond László)

Arról is beszélt, mi az, ami képes lehet ellenpontozni a történetben lévő tragikus eseményeket: „Ez egy sötét történet, hisz mindkét felvonása halállal végződik, mégis ott van benne a jó, a katarzis felemelő érzése, mert a zene feloldja a konfliktusokat, és enyhíti a fájdalmat”.

Az előadásnak különös jelentőséget ad a jelen, amikor Kelet és Nyugat Európa útjain megannyi árvagyerek keres menedéket a hazájukat sújtó háború elől. Családjukat vesztve keresnek új otthont, biztonságot, békét - olvasható az előadás felvezetőjében.

A december 2-ai bemutatót követően egyszerre három Dés László-musical is műsoron lesz Budapesten: a Valahol Európában előadásán kívül A dzsungel könyve a Pesti Színházban és A Pál utcai fiúk a Vígszínházban.

egyutt.jpgReviczky Gábor és Mahó Andrea (fotó: Zsigmond László és Szirmai Klára)

Reviczky Gábor mellett a főbb szerepekben Mahó Andrea, Pavletits Béla, Ágoston Péter és Kuksi szerepében, váltott szereposztás mellett Vida Bálint és Bősz Mirkó látható.

A Valahol Európában előadását a bemutatót követően decemberben 3-án este , illetve 9-én, 10-én és 27-én két-két alkalommal játsszák a Magyar Színházban.

(Forrás: Magyar Színház)

süti beállítások módosítása