Székhelyi József és Trokán Péter a Centrálban

A Gólem Színház Lionel Goldstein Halpern és Johnson című darabját mutatja be a Centrál Színházban. A rendező Borgula András mesél az előadásról.

Joseph Halpern nemrég töltötte be a hetvenet, morcos, hirtelen haragú férfi; hajdanán kétkezi munkásként dolgozott, jó ideje azonban saját vállalkozását irányítja. (A cége kartondobozokat gyárt.) Dennis Johnson szintén hetven körüli, elegáns, kifinomult, visszafogott, választékos modorú úr; mielőtt nyugdíjba vonult, okleveles könyvvizsgálóként dolgozott. (Véletlenül sem mondaná, hogy könyvelő.) – olvasható a színlapon.

halpern_gulyasdora.JPGSzékhelyi József és Trokán Péter a Halpern és Johnson  próbáján (fotók: Gulyás Dóra)

A két férfi még sosem találkozott, és egyértelműen nincs bennük semmi közös. Látszólag. Ám a találkozás elkerülhetetlen, és amikor végre megtörténik, fény derül arra is, hogy ők ketten valamiben nagyon is hasonlítanak… Ahogy kezdik megismerni egymást, régi titkok, ötven éven át elhallgatott hazugságok kerülnek felszínre. Halpernnek és Johnsonnak sok mondanivalója akad a házasságról, az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy milyen kevéssé ismerhetjük azt az embert, aki a legközelebb áll hozzánk.

„Lionelről keveset tudunk, bár azt mondta, idelátogat a bemutatóra (saját költségén), de ez még nincs megerősítve. Színészi karrierjéről semmit sem tudunk, de a szövegén érezni lehet, hogy színész vagy színészbarát szerző. A színészeknek nagyon komoly koncentrációt kell tartaniuk végig, miközben amolyan hétköznapi „beszélgetés a parkban"-nak kell tűnnie az egésznek. DE, minden a színészeken múlik. Ez kétségtelen jutalomjáték, csak nem könnyű.” – mondta el Borgula András a 7óra7-nek.  

halpern_2.JPGSzékhelyi József és Trokán Péter a Halpern és Johnson próbáján

A két színész közös játékáról is mesélt a rendező: „Játszottak már egy színpadon, ezer éve Kecskeméten.  A Szomszédokban is szerepeltek mind a ketten, sőt  pályájuk kezdetén együtt voltak stúdiósok. Ezer éve nem látták egymást, és a teljesen különböző politikai nézeteik ellenére is barátok és jó játszótársak a színpadon. Könnyű velük, mert kicsit typecastingoltam, és a személyiségük közel áll a szerepükhöz. Így nekem csak arra kell figyelnem, hogy a két versenyló – mert abszolút azok – egy irányba húzzon. Mind a ketten akarnak és szeretnek játszani, és úgy érzem, még bizonyítani is!”

Az előadás bemutatója december 15-én lesz a Centrál Színház Kisszínpadán. Ezt követően 16-án és január 10-én látható ugyanott.

(Forrás: Gólem Színház, 7óra7)

süti beállítások módosítása