Az elmúlt év legfontosabb előadásai - III. rész

A 7óra7 minden év végén összeállít egy negyvenes listát, az általuk legfontosabbnak gondolt előadásokból. A harmadik tíz következik a bemutatás sorrendjében.

Bartók: Concerto / 5. vonósnégyes / Forte Társulat

Az 5. vonósnégyes és a Concerto a zenéhez tökéletesen illeszkedő, az általa keltett érzéseket, illetve a hozzá kapcsolódó asszociációkat látványos és tartalmas képekben kibontó, többféle értelmezési lehetőséget is megengedő koreográfia és rendezés révén igazi színpadi művé válik – írják Horváth Csaba koreográfiájáról.

concerto_palyi_zsofia.jpgFotó: Pályi Zsófia

Roberto Zucco / Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest

Nagy erejű fizikai színház. A Horváth Csabára jellemző aprólékosan kidolgozott és következetesen végigvitt rendezői koncepció mellett most is az igen markáns formavilág határozza meg az előadást - olvasható a méltatásban.

Bakkhánsnők / Miskolci Nemzeti Színház

Az előadás tökéletes példája annak, hogyan lehet az örök emberi szempontjából nagyon közel, az általunk már csak könyvekből ismert görög mitológia és a poétikai sajátosságok miatt kissé távol álló görög drámát jelen idejűvé tenni – áll a fontosság indoklásában.

II. Edward / Budapest Music Center; Zikkurat Színpadi Ügynökség

A magánéletét a közélete rovására érvényesítő király története kapcsán Alföldi színházat csinált egy színházcsinálásra kevéssé alkalmas helyszínen, díszletet épített a díszlettelenségből, tömeggé és néppé formált egy pártagú zenekart – írják Alföldi Róbert rendezéséről.

iiedward2_toldy.jpgFotó: Toldy Miklós

A csillagszemű juhász / Budapesti Bábszínház

Szálinger Balázs klasszikus meseátiratának  megkapó látványvilágú előadása jó arányérzékkel ötvözi a hagyományost a modernnel. Mindenfajta szájbarágósság nélkül képes őszintén és hitelesen szólni kiszolgáltatottságról, hatalomról és zsarnokságról érthetően, ugyanakkor rendkívül élvezetesen mind a gyerekek, mind pedig a felnőtt korosztály számára – olvasható a méltatásban.

Terror / Katona József Színház, Budapest

Az előadás az első perctől az utolsóig arra késztet, kényszerít, hogy gondolkodjunk és döntsünk – azaz húzzuk ki a fejünket a homokból, avagy lépjünk ki a sztereotípiák komfortzónájából – áll az indoklásban.

Kivilágos kivirradtig / Miskolci Nemzeti Színház

Nem csak érvényes kérdéseket intéznek hozzánk, de úgy teszik, hogy maga az előadás is élményt jelent, a színészi játéknál pedig csak a színpadon lévő olykor kb. húsz ember szimfonikus zenekari szintű összjátéka emlékezetesebb – írják az előadásról.

kivil_galos_mihaly_samu_ok.JPGFotó: Gálos Mihály Samu

Iván, a rettenet / Radnóti Miklós Színház, Budapest

Az előadás belülről ostromolja a Radnóti Színház csendesebb előadásokhoz szokott, irodalommal átitatott falait. Néhány néző hazamegy a szünetben, és olyanok is vannak, akik kizárólag emiatt jönnek el a Nagymező utcai teátrumba. Ilyen a színház, amikor történik – áll a méltatásban.

Bűn és bűnhődés / Kolibri Színház, Budapest

Dosztojevszkij regényének adaptációit jelenleg is több színházban játsszák Magyarországon, de sehol nem találták meg azt a formát, amit ez a fejben játszódó regény igényel. A Kolibri Színház osztálytermi előadása viszont nemhogy megtalál egy lehetséges formát, de lehengerlő ereje, katartikus hatása arra enged következtetni: az előadás maga az egyedüli forma – írják az előadás érdemei kapcsán.

bun_kolibri.jpgForrás: Kolibri Színház

Dada Cabaret / Átrium Film-Színház; Maladype Színház

Súlyos kérdéseket szór elénk látszólag már-már szemtelen könnyedséggel – lázadásról, forradalomról, emberről és színházról. Közben folyamatos bizonytalanságban tart, mit lehet mindebből komolyan venni – olvasható a méltatásban.

A 7óra7-en megjelent cikk teljes  terjedelemben itt olvasható.

Kapcsolódó

Az elmúlt év legfontosabb előadásai - I. rész
Az elmúlt év legfontosabb előadásai - II. rész

süti beállítások módosítása