Szávai Viktória és Adorjáni Bálint a 20. század elejét idézi meg egy zenés előadásban

Az 1920-as, 1930-as évek világát felidéző Kié vagy, mondd? című zenés produkciót ma mutatják  be a Gödör Klubban.

Mint Szávai Viktória elmondta, a darab anyagát Adorjáni Bálinttal állították össze Szép Ernő Lila ákác című regénye alapján és olyan slágerek felhasználásával, mint a Hamvadó cigarettavég, a Mindig az a perc, vagy a Kislány kezeket fel. Hozzátette: a cselekmény ívét elsősorban a közismert dalok alakították.

kie.jpg

A történet szerint Péter a Casino ünnepelt sztárja, Vilma pedig az szeretne lenni, miközben a nő is egyike a férfi rajongóinak. A férfi azonban egy nagyvilági úrinőnek udvarol, és magának is tagadja, hogy valódi érzelmeket mégis inkább Vilma iránt táplál. A történetben lassacskán kibontakozik a valódi szerelmi szál, amely rengeteg játéklehetőséget rejt.

Szávai Viktória szerint a harmincas évek hangulatára, annak felelevenítésére ma nagy igény van, és mivel a darabban elhangzó számok „igényesen és rafináltan megírt, jól eladható dalok”, az előadás mindenki számára tartogatnak mondanivalót.

A Gödör Klubban este 7órakor kezdődő produkcióban a színészeket Nagy Szabolcs kíséri zongorán.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása