Miért ülnék be egy fekete, sötét terembe kétezer forintért?!

A Selfy egy szokatlan, interaktív táncelőadás a Nextfeszt 2017 programsorozatán belül. Az alkotó mesélt befogadói korlátainkról és a közösségi élményről.

A Trafóban ma este 8 órától látható előadásról a Pótszékfoglaló kérdezte Cserepes Gyula táncos-koreográfust. „Régebben táncosként dolgoztam társulatokkal és többnyire hagyományos darabokat csináltunk: egy színpad, egy nézőtér és közte ott van a negyedik falnak nevezett képzeletbeli válaszvonal. Számomra, előadóként eléggé steril, személytelen volt, hogy csak egy fekete valamit látok magam előtt” – mondja az alkotó a megszokottól eltérő forma egyik okaként.

selfy_2.jpegCserepes Gyula (fotó: Mihalicz Máté / Pótszékfoglaló)

A különös forma a néző szempontját is figyelembe vevő, másik oka, hogy véleménye szerint a színpad és a nézőtér egymástól való elszigetelése a tánc lényegét veszi el. Részben azért, mert meggyőződése szerint a kívülállás elsősorban a néző racionalitását célozza, miközben Cserepes Gyula úgy gondolja, hogy „a tánc nem a rációra hat a nézőben, hanem az emócióra és az ösztönre”.

Emellett szerinte a tánc közösségi élménye is csorbát szenved. „Ha a táncot belehelyezzük a hagyományos színházi viszonyba, e közegben egy kicsit  le is gyilkoljuk az elemi erejét. Azt, hogy ez valójában egy közösségi élmény. Lehetetlenné tesszük, hogy aki szeretne,  részt vehessen benne. Miközben a táncot nézem, fontos számomra, hogy ha úgy érzem, akár be is kapcsolódhassak. Amikor elmegyek nézőként egy táncelőadásra, egy idő után elkezd feszélyezni, hogy egy székbe vagyok belekényszerítve.

Miután a tánctörténeti háttérről mesél, kifejti, hogy véleménye szerint a színpadi tánc műfaja még sok változáson fog keresztül menni. „A tánc fiatalabb színpadi műfaj, mint a színház. Nyilván át kell mennie a saját evolúcióján, melyre a színháznak az antik görögök óta több, mint 2000 éve volt. A táncnak eddig erre mindössze csak 300 év adatott.”

selfy_4.JPGSelfy (fotó: Suncan Stone)

Úgy gondolja, a színpadi tánc egy fordulóponthoz közeledik. „Egészen a közelmúltig az esztétikai megközelítés volt fontos. Van egy egész sor alkotó, akiknél erősen meghatározó a formanyelv. Azt gondolom, hogy a tánc ezen a téren most kezd eljutni az „eddig és ne tovább”-ig. A tánc az elmúlt néhány évtizedben elkezdte feszegetni, hogy mi van még benne a formai síkon túl/alatt/mögött/kívül vagy épp azon belül”. Őt éppen az foglalkoztatja, lehet-e mindezt másképp is csinálni, mint ahogyan eddig.

Arról is mesél, hogy „nézőként” mennyire különböző módon reagálunk az előadásra. „A totális passzivitástól a totális bevonódásig a paletta szinte összes színe megjelenik. Onnantól, hogy valaki csak félénken elmosolyodik, egészen odáig, hogy az utolsó öt percben őrülten táncol velem együtt.

selfy_all.jpegAz interjúból kiderül, hogy előadás után mindig vannak, akik odamennek hozzá elmondani a saját élményüket: ki azt, hogy mennyire élvezte, ki azt, hogy mennyire haragudott rá. Cserepes Gyula arról is beszél, hogy számára nagy élmény volt, amikor az eredeti elképzelései helyett az előadás elkezdett a nézői önreflexióról szólni.

Úgy tartja, a mai korban a hagyományos színházi helyzet nem vonzó az emberek számára: „Most már van filmszínház, van youtube és van megannyi médium, ami a szórakoztatásunkat szolgálja. Mindannyian tapasztaljuk, akik színházban dolgozunk, hogy az elmúlt 15-20 évben radikálisan esett a nézőszám. Felmerül a kérdés: miért venné az ember a fáradságot, hogy kimozduljon a kényelmes szobájából és beüljön egy fekete, sötét terembe kétezer forintért?

Már nem elég az, hogy megy egy történet. Az amiért érdemes otthonról elmenni egy színháznak nevezett helyre, hogy olyan élményeket kaphatok, amit otthon, a kényelmes kanapén ülve nem. Olyan élményeket, amelyek a bőröm alá hatnak, érzem a szagokat, rám csapódik az izzadság - ami megérint és megmozdít valamiért”.

A Pótszékfoglalón megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.

süti beállítások módosítása