A Gólem Színház előadásában a múlt rossz döntéseivel nézhetünk szembe

Anyám mondta (Mamelosn) című előadásukban, a Bálint Házban nők három generációja szembesül a múltjával - mindez humorral fűszerezve.

Az Anyám mondta (Mamelosn) egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be. A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK- ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni. Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel – olvasható a színlapon. 

meme_jokuti_gyorgy.JPGKerekes Viktória és Huzella Júlia az Anyám mondta (Mamelosn) előadásában (fotó: Jókúti György)

Marianna Salzmann darabjai az osztrák és német színpadokon népszerűek, a szerző 2012-ben megkapta a fiatal drámaíróknak járó Kleist-díjat.

Az előadást Borgula András rendezte, a három generációt Huzella Júlia, Kerekes Viktória és Kiss Mari alakítása eleveníti meg.

Az Anyám mondta január 29-én este 7 órai kezdettel, valamint február 26-án délután fél 3-tól látható a Bálint Házban.

 (Forrás: Gólem Színház)

süti beállítások módosítása