A te országod – A rendszerváltás békaperspektívából

Aki még nem látta a Forte Társulat előadását, amely a POSZT-on elnyerte a legjobb rendezés díját, február 22-én a Trafóban megnézheti.

A te országod egy brutálisan nyers, maró humorral átitatott előadás a vesztesek történetéről. A Forte társulat 2015-ben mutatta be a Trafóban, Horváth Csaba rendezésében és Keresztury Tibor színpadi műve alapján. Az író Tar Sándor műveit dolgozta össze saját novelláival, a kisember szemszögéből mutatva meg a rendszerváltás drámáját. Az előadás a bemutató óta elnyerte a legjobb rendezés díját a 2016-os POSZT-on és sorra járja a nemzetközi fesztiválokat.

for_2.jpgA te országod - Horkay Barnabás, Fehér László, Novkov Máté és Kádas József (fotók: Mónus Márton)

Tar Sándorról az utóbbi évtizedben főleg ügynökmúltjával kapcsolatban esett szó, többek közt ez vezetett tragikusan korai halálához is. A produkció sem az író politikai múltjáról, sem annak megítéléséről nem beszél, pusztán bemutatja azoknak a szinte láthatatlan embereknek az életét, akikről vajmi keveset tudunk Budapest szívében – olvasható a Trafó közleményében.

 „Amikor újraolvastam ezeket a szövegeket, megdöbbentett, hogy ma is mennyire aktuálisak. Nem kötődnek korhoz, vagy valamilyen történelmi pillanathoz. Ezek a térkép szélére sodródott, lenézett, megalázott, megnyomorított, kihasznált kisember történetei” – nyilatkozta Keresztury Tibor a darabról Népszavában.

for_10.jpgKrisztik Csaba

Tar Sándor azok közül való volt, akiknek életét megírta: dolgozott gyárban, küzdött a létfenntartásért, és a kishegyesi kocsmába nem anyagot gyűjteni járt, hanem ott volt a természetes közege. Öngyilkossági kísérletei okán ki-be járt a pszichiátriára, beszervezték III/III-as ügynöknek, meg is fenyegették, aztán a rendszerváltás után közreadták a jelentéseit. És mindeközben a magyar novellát úgy újította meg, hogy egy szemernyi irodalmiaskodás vagy pózőrködés sem maradt szövegeiben.

A brutálisan nyers, realisztikus események az előadásban költői vízióvá oldódnak, a mozgás és a szöveg egymást kiegészítve és egymásra támaszkodva jeleníti meg Tar Sándor világát testekkel, hangokkal, mozgással és zenével. „A gyári kellékek szinte hozzánőnek a testhez: ha fizikai színházról beszélünk, miért ne lehetne egy géplakatos keze egy PVC-cső? Hiszen mégiscsak a lelke része” – mondta korábban Horváth Csaba az előadás sajátos eszköztára kapcsán az Origo újságírójának.

for_9_monus_marton.jpgFehér László, Pallag Márton, Zsigmond Emőke, Kádas József és Novkov Máté

 

Az előadás február 22-én ismét látható bemutatóhelyén, a Trafóban, este 8 órától - ezúttal angol felirattal.

(Forrás: Trafó)

süti beállítások módosítása