A szíve mélyén minden színész kicsit vándorszínész

Az Örkény Színház nézőterének felújítása miatt áprilistól a Városmajorba költözik. Mácsai Pál igazgatót kérdeztük a részletekről.

Noha régóta esedékes volt a színház nézőterének a rendbehozatala, a bejelentés mégis váratlanul érkezett. E-mailben tudakoltuk az elsőre tervszerűtlennek ható időzítés hátterét, a városmajori játszóhely korábbi alternatíváit és a társulat hangulatát.

Fotó: Gordon Eszter

Mióta tervezik a nézőtér felújítását és mikor született meg a fenntartói döntés ez ügyben?

A nézőtér felújítását első perctől, körülbelül tizenöt éve tervezzük: rossz a láthatás, a színpad-nézőtér viszony, híresen rossz az akusztika. Ennek ellenére először csak székcserére gondoltunk, lévén valószínűleg a mi székeink a legrosszabbak a városban, és előadásainkra nézve az a legnagyobb dicséret, hogy ezeken ülve is végignézik őket. Ezen felül recsegnek, nyöszörögnek, az utóbbi években már törnek is. Igen ám, de hamar kiderült, hogy egy értelmes székcseréhez meg kell növelni a sorok közti távolságot, hogy elférjen a nézőink térde, és ha soronként, vagyis tizenhatszor a távot csak tíz centivel növeljük, már bő másfél métert nyúlunk hátrafelé, tehát nincs elég hely, csak ha falakat is mozdítunk.

Az, hogy sorokat vegyünk ki, és a nézőszám csökkenjen, bennem fel sem merül. De ha merülne, sem nyernénk semmit, mert a nézőtéri szellőzés légbeömlői ma a székek alatt vannak, betonba öntve: tehát már csak ezért sem lehet kényelmesebb ülést betenni. Ha jó nézőteret akarunk, építkezni kell. De legalább egy füst alatt a lehetséges optimumig lehet javítani a láthatást és az akusztikai körülményeket.

Természetesen készíttettünk tanulmányterveket, költségvetés-tervezetet. Nem érdektelen, hogy az új nézőtér terveivel, sok fejtörés után, Vincze Krisztián építésszel, aki az új bejáratunkat is tervezte, szépen visszakaptuk az eredeti nézőtéri alaprajzot. Azt, amit Gerlóczy Gedeon tervezett a harmincas évek végén. Ezt rontotta el a negyven évvel ezelőtti átépítés. Nem gonoszságból, hanem a hatvanas-hetvenes évek anyagainak és technológiáinak silánysága miatt, és azért, mert ez volt a divat. A beburkolási kedv korszaka ez, a befedhetnék uralkodott akkoriban, gondoljunk a Corvin áruházra vagy a Magyar Színházra.

Nálunk is, a Madách Kamarában mindent rabicokkal, gipszkartonokkal burkoltak, fedtek, rejtettek, takartak, ráadásul színekkel, ráadásul szövetekkel, szőnyegekkel, rézfogantyúkkal, füstüvegekkel fölstilizálni igyekeztek egy egyszerű, sőt puritán, Bauhaus-filozófiájú, tiszta, funkcionális épületet. Ennek egy belvárosi eszpresszóéhoz hasonlatos hangulat lett a következménye, amit most megszüntetünk, visszaegyszerűsítünk, ahogy tavaly a bejáratot. Ez a felújítás tehát egyszerre korszerűsítés és helyreállítás.

Rég szerepelt ez az igényünk a Fővárosnak évente beadandó felújítási listán, általában első helyen, mert ez drága dolog, bevételből nem kigazdálkodható. Az Önkormányzat 2016 tavaszán jelezte nekünk, hogy közgyűlési előterjesztés lehet a dologból, 2016. szeptember végén szavazták meg, azóta foglalkozhatunk vele komolyan, kész vannak a kiviteli tervek, és a héten indul a közbeszerzési eljárás.

Fotó: Mácsai Pál

Ehhez képest mikor született meg a városmajori megoldás ötlete? Milyen más alternatívák voltak és mi szólt a Városmajor mellett?

A városmajori ötlet új, januári. Először sátrat akartunk a Madách téren, az engedélyeztetési eljárás utolsó fázisában szállt el a dolog a Katasztrófavédelmen. Ezzel sok időt vesztettünk, aztán a Városháza udvara jött a sátor helyszínéül, jól is álltak hozzá, itt is a Katasztrófavédelem mondott nemet. Egyébként nem voltak rosszindulatúak vagy merevek, ezeken a helyszíneken nem lehetett teljesíteni a szabályokat. Fel lehetett volna építeni a sátrat, de kevesebb közlekedési, tűzoltási út maradt volna az előírtnál. Ekkor jött a Major, ahol megint barátságosan fogadtak, noha ez nekik nagy felfordulás. És műszakilag is elég bonyolult a dolog, drágább is, mint egy kész sátor bérlése, hiszen itt meglevő körülményeket kell beburkolni és fűteni. Tulajdonképpen egy sátrat építünk a nézőtér és a színpad fölé. Sokat segít nekünk, hogy nem szívességet tesznek, hanem szívesen teszik.

Az önmagában szükséges felújítás időzítése emlékeztet arra a tervszerűtlen és részben felelőtlen kultúrpolitikai sémára, amikor a kényszerű vagy szükséges átalakítás-elköltözés hosszas ígérgetések után az adott színház szakmai igényeitől teljesen függetlenül, ad hoc módon történik (Nemzeti Táncszínház, Kaposvár, satöbbi). A hirtelen jött bejelentés és a nem sokkal későbbi kiköltözés itt is hasonló helyzetnek tűnik. Mit gondol erről a párhuzamról? Ebben az esetben mennyire vette figyelembe a fenntartó a színház részéről érkező igényt a felújítás és a költözés időzítésével kapcsolatban?

Ez a párhuzam itt tévedés: ez ugyanis esetünkben nem kultúrpolitikai séma, hanem közigazgatási: a Főváros gazdasági években tervez, közgyűlési döntésekkel, azt hiszem, nincs is módjuk másra. Ezt meg lehetne persze változtatni, lehetnének kényelmesebb határidők, de ez nem a kultúrpolitikán, szerintem nem is a Fővároson múlik. Másrészt ez a felújítás abszolút a mi igényeink szerint történik, a mi kérésünkre, a mi terveink szerint.

Fotó: Gordon Eszter

Az évad elején ígért hat bemutatóból egyet nem nevesített előre a színház, és végül ha jól tudjuk, nem is lesz hatodik bemutató. Az évad eleji eldöntetlenségnek a hátterében már az esetleges felújítás állt? Illetve a bemutató elmaradásának mennyiben oka a költözés?

Igen, ez állt a bizonytalanság hátterében, vártunk a döntésre. A bemutató elmaradásának egészében a költözés az oka.

Milyen forrásból származik és mennyibe fog előreláthatóan kerülni a felújítás, és a normál menethez képest mekkora plusz költséggel számolnak a városmajori vendégség kapcsán? Ez utóbbira plusz forrást kap a színház vagy az alap költségvetéséből kell kigazdálkodnia?

Ez fővárosi forrás, 280 millió forint, a városmajori költözés és sátrazás nagyjából ennek a tíz százaléka lesz, és azt természetesen a saját költségvetésünkből kell állnunk.

Az új nézőtéren meg tudják őrizni a székek korábbi örökbefogadásának a rendszerét?

Törjük a fejünket, hogy milyen módon csináljuk ezt, még nem alakult ki, de olyan sok lehetőség nincs: azoknak, akik ezzel a székhez kötött támogatással akarnak segíteni minket, lehetővé kell tenni, hogy úgymond megvegyenek egy-egy széket. Érzékeny dolog, hogy mennyiért, vagy esetleg többféle kategória legyen – én egyébként erre hajlok, biztos van, aki akarna segíteni minket, de nincs mondjuk több tízezer forintja egy névtáblára a széken. Szeretném, ha ők is beszállhatnának, ha nem csak a pénztárca, hanem a színházszeretet is elsődleges lehetne.

Hogyan fogadja a társulat a vendégeskedést?

Hát, örömmel. Mi nagyon sokat szenvedtünk már a székrecsegéstől, a rossz látószögektől, a süket akusztikától. Ha ezek javulnak, szívesen vagyunk vendégségben két hónapig. A szíve mélyén egyébként minden színész kicsit vándorszínész, senki nem fog panaszkodni, ha egy széken kell osztoznia mondjuk a kollégájával, vagy a földre kell tennie a táskáját.

Fotó: Gordon Eszter 

Milyen pozitív hozadéka lehet a társulat és az előadások számára ennek az átmeneti időszaknak?

A tábori körülmények általában összerántják a társulatot. Művészi szempontból is általában termékeny a vendégjáték. Ismert eset, hogy amikor a Katona Három nővére készült, akkor valamiért egy darabig a Marczibányi téri művházban kellett próbálniuk, és ebben az átmeneti környezetben valahogy felszabadultak, megszülettek dolgok. Ezt tapasztaltam magunkon is vendégjátékon például, de olyan is volt már, hogy egy produkciót szándékosan mozgattam a próbák alatt a próbaterembe és vissza a színpadra, mert valami megakadást el kellett hessegetni.

Általában minden, ami a rugalmasság felé hat, jót tesz. Csak attól félek, hogy valószínűleg mikroporttal kell játszanunk, ezt nem szeretem, senki sem szereti, de túl kell élni. Tartok az esőtől, hogy kopogni fog a sátorponyván, biztos lesz áramszünet, autódudálás és szélvihar, a városmajori templom harangja, ezekből lesznek aztán az anekdoták.

…

A vendégeskedés a Városmajori Szabadtéri Színpadon április 1-től az évad végéig tart. A Városmajorba költözik a Bernhardi-ügy, az Anyám tyúkja (1 és 2), Az ügynök halála, az Azt meséld el, Pista!, a Csoda és Kósza, a Három nővér, a legutóbb bemutatott József és testvérei, a Liliomfi, a Macskajáték, a Mesél a bécsi erdő, a Tartuffe és a Tóték előadása.

A társulat az Asbóth utcai Stúdióban fogja játszani a Diggerdrájver, az Emlékezés a régi szép időkre, a Kripli Mari, A Dohány utcai seriff és a Hit, szeretet, remény című darabokat.