Kaszás Attila-emléknap a Nemzetiben

A színház tíz éve elhunyt színészére emlékezik március 23-án.

Kaszás Attila, a Vígszínház, később a Nemzeti Színház tagja 2007. március 23-án hunyt el, miután néhány nappal korábban anyaszínházában A tizenkét dühös ember előadása előtt rosszul lett. Halálának tízéves évfordulójára a Nemzeti Színház emléknapot rendez a róla elnevezett Kaszás Attila Teremben.

Jordán Tamás, a teátrum akkori főigazgatója, így búcsúztatta a színművészt: „Másnap este jöttek sorban a Vígből, más színházakból a kollégák, megrendülten, egymás tekintetét keresve. Gyönyörű harmónia költözött a Klubba. A köszönések, a kézfogások, az ölelések az összetartozásról szóltak. A hiányod volt a kötőanyag. Velünk voltál és mi egymással együtt. És mert nagyon szerettünk Téged, így nagyon szerettük egymást is”.

kaszas_attila.jpg  Kaszás Attila (forrás: port.hu) 

Az emléknap programja:

14:30

Örökségünk Kaszás Attila 10’ nyitóeseménye – kiállítás a III. emeleti Karzat szinten
Megnyitja: Szarvas József színművész

Utána: gyertyagyújtás és Kaszás Attila domborművének megkoszorúzása

 

15:00

„Emlékmorzsák táncban, dalban, képben, versben elbeszélve” – a Duna Művészegyüttes összeállítása
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
Közreműködik Szarvas József és felvételről Kaszás Attila
Az előadás időtartama: 1 óra, szünet nélkül
Helyszín: Kaszás Attila Terem

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a következő e-mail címen tehetnek meg: szervezes@nemzetiszinhaz.hu.

(Forrás: Nemzeti Színház)

süti beállítások módosítása