Az Operaház felmondta a dolgozóival kötött kollektív szerződéseket

Az intézmény vezetése indoklás nélkül tette ezt. Szerintük nem is kell indokolniuk és az utóbbi években a dolgozóknak nem lehetett oka panaszra.

A Magyar Állami Operaház menedzsmentjének döntése ellen közleményben tiltakozott az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ). Akik szerint a dolgozók ezáltal  megalázott és kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Úgy gondolják, hogy megszűnhetnek azok a munkáltatási szabályok, amelyek korlátokat szabtak annak, hogy a munkáltató mentálisan és fizikailag „tönkretehesse” munkavállalóit „pillanatnyi vagy rövid távú érdekei” miatt. Mint fogalmaznak, évtizedek óta megszerzett jogok kerülhetnek veszélybe, például a megszokott és a kollektív szerződésben szabályozott nyári üzemszünet, valamint a hétfői kötelező pihenőnap is.

A szakszervezet azt követeli Ókovács Szilveszter igazgatótól, hogy azonnal vonja vissza a „méltatlan” dokumentumot, különben elmennek a törvények szabta kereteken belül elmegy a végsőkig tagjai védelme érdekében.

opera.jpg               Magyar Állami Operaház (fotó: Juhász Attila)

Az Opera vezetése másképpen látja a történteket. Mint elmondták, a kollektív szerződést a jogszabályok adta kereteken belül, szabályosan mondta fel, és ezen jogszabályok szerint nem kell indokolnia azt. A kollektív szerződés ráadásul nem szűnik meg azonnal, hanem még négy hónapig változatlanul él.

Arról is beszéltek, hogy új megállapodás megkötésére törekszenek, amiben új verziót kínáltak a szakszervezeteknek. Ha ezt sikerül a négyhónapos felmondási idő letelte előtt megállapodássá tenni, akkor nem maradnak kollektív szerződés nélkül a dolgozók.

A dalszínház vezetése szerint a dolgozók csak az elmúlt három hónapban 850 millió forintos éves értékben kaptak beépülő fizetésemelést úgy, hogy az intézmény maga mérlegelte dolgozóinak helyzetét és nem a szakszervezetek követelték ki azt. Azt írták, az ODFSZ fő működési területét jelentő operai énekkar átlagkeresete az elmúlt öt esztendőben 62 százalékkal emelkedett, munkamennyiségük éves viszonylatban nem nőtt, próbatermük megújult.

Az intézmény álláspontja szerint az Operaház korszerűsítés miatti bezárása következtében a munkavállalók csupán az Erkel Színházban tudnak fellépni, dolgozni, így terheik nemhogy növekedni, de jelentősen csökkenni fognak. Ugyanakkor a módosított munkaszervezést követelő időszakban a szabad hétfő nem garantálható.

 (Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása