Megnyílt a Kálmán Imre Teátrum

A Budapesti Operettszínház új játszóhelye a Riviera girl című Kálmán operett magyarországi bemutatójával nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Egy ilyen színháztörténeti pillanatban az embernek megremeg a lába”- kezdte köszöntő beszédét az ünnepélyes megnyitón Lőrinczy György a Budapesti Operettszínház főigazgatója. 95 évvel azután, hogy a Somossy Orfeumról leválasztották és 1922-ben megkezdte önálló működését a Fővárosi Operettszínház, kerül ismét egy kézbe az épület műszaki és művészi irányítása.  A budapesti városvezetés 2015-ben döntött úgy, hogy a továbbiakban nem adja ki önállóan az ingatlant, hanem hasznosításra átadja azt az Operettszínháznak.

kal_riv.JPG

Ennek a helynek komoly múltja van, és mindannyian úgy gondoljuk, ugyanilyen komoly jelene és jövője van” – fogalmazott Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető, majd arról beszélt, hogy a Budapesti Operettszínház az egyik legszélesebb körű repertoárral rendelkező zenés színház ma Magyarországon, ahol egyaránt játszanak operettet, musicalt és olykor operát is. „Ennek az óriási színháznak elengedhetetlen szüksége volt arra, hogy legyen végre egy méltó kamaraszínháza, ahol minőségi produkciók, kísérletező, formabontó előadások születhetnek.”

A multifunkcionális tér a különböző rendezői igényeknek megfelelően többféle módon is alakítható, a színpadra komoly színpadtechnika került forgóval, süllyedővel, led fallal. A vezetés szándéka, hogy a színházi előadások létrehozása mellett az új épület helyet adhasson különböző kulturális, társadalmi eseményeknek és rendezvényeknek, a művészet- és színházszerető közönség és a szakma igazi találkozó helyévé váljon.

kal_ker.JPGKerényi Miklós Gábor és Kálmán Yvonne

A nyitó eseményen jelen volt a névadó zeneszerző lánya is. „ Az osztrákok azt mondanák, Kálmán osztrák volt, Izraelben azt, hogy zsidó volt, de az az igazság, hogy ő igazán, legbelül mindig is magyar volt. Totál magyar. Épp olyan büszke lenne most, ha itt állhatna, mint én vagyok” - köszönte meg meghatottan Kálmán Yvonne édesapja nevében is azt a sok áldozatos munkát, pénzt, törődést és energiát, melynek eredményeként létrejöhetett a Kálmán Imre Teátrum.

Ma tartják Beischer-Matyó Tamás Kreatív kapcsolatok című kamaraoperájának premierjét, május és június folyamán egy Orfeum Fesztivált szerveznek, melyen az Operettszínház sztárjainak közreműködésével a legkülönbözőbb műfajok elevenednek meg a dzsessz átiratoktól a Fényes Szabolcs slágereken és igényes magyar nótán át a kabaréig, a jövő évadban pedig színpadra kerül Várkonyi Mátyás Dorian Gray című musicalje.

kal_ep.JPGA Kálmán Imre Teátrum nézőtere

A nyitó ünnepségen a Budapesti Operettszínház művészeinek tolmácsolásában megelevenedett a Riviera girl néhány részlete Horváth Csaba koreográfiájával Barkóczi Sándor, Lévai Enikő, Kerényi Miklós Máté, a Kovács Adrián vezette zenekar és a musical ensemble előadásában, a Dorian Gray musical színházról szóló száma Szinetár Dóra és Homonnay Zsolt tolmácsolásában, a májusban a Raktárszínházban debütáló Szegény Dzsoni és Árnika Szabadság című dala. Kocsis Dénest a zeneszerző, Szirtes Edina Mókus kísérte hegedűn. Valamint elhangzott Fényes Szabolcs örökzöldje, a Kellene ma éjjel… Veréb Tamással és Laki Péterrel valamint Lehoczky Zsuzsával és Oszvald Marikával, amit Bodor Johanna, a színház balett igazgatója koreografált az ünnepi alkalomra.

A megnyitót követően kiállítás nyílt Orfeum, mulató, színház címmel, ami az épület több mint száz éves múltját eleveníti fel sok-sok fotóval és dokumentummal, a Budapesti Operettszínház, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közös projektjeként.

(Forrás: Budapesti Operettszínház)

Kapcsolódó cikkek

Csárdáskirálynő Broadway módra
Áprilisban nyílik a Kálmán Imre Teátrum

süti beállítások módosítása