A jövő évadtól kezdve nyáron sem fog leállni a Madách Színház

Folyamatos játszási rendre tér át a Madách Színház, amely két új bemutatóval is jelentkezik a következő évadban. 

A színház sajtótájékoztatóján Szirtes Tamás igazgató elmondta: a színház óriási repertoárja és az előadásaik iránti fokozott érdeklődés miatt döntöttek úgy, hogy nyáron sem tartanak szünetet. Ez évente 30-50 további előadást jelent - mondta, hozzátéve, hogy jövőre a RaM Colosseum mellett - ahol 100 előadást fognak játszani - a Budapest Kongresszusi Központban is játszik a színház, a megújuló Macskák című előadás látható majd ezen a helyszínen.

mad_4.JPGSzirtes Tamás igazgató a sajtótájékoztatón (fotók: Toldy Miklós)

A jövő évadban két bemutatót tartanak. Woody Allen Hatalmas Afrodité című művét Valló Péter rendezésében, Szente Vajk főszereplésével tűzik műsorra. Müller Péter Szomorú vasárnap című darabját Horgas Ádám állítja színpadra, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Nagy Sándor főszereplésével.

Horgas Ádám rendező elmondta: a darab a legismertebb magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzőjének életéről szól. Seress Rezső és szerelme a haláluk után egy túlvilági Kispipa vendéglőben újraélik az életüket. „Így lehetünk részesei annak a szenvedélyes kapcsolatnak, amelyen átgázol a történelem, ami próbára teszi a szerelmet és az emberi tartást” - fogalmazott, hozzátéve, hogy a darab sok humorral, felkavaró módon mutatja be a zeneszerző életét.

mad_1_toldy.JPGNagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Horgas Ádám beszélget Szirtes Tamással

Szirtes Tamás kiemelte, hogy a 2017/18-as évadban a színház hét produkciója is jubileumot ünnepel. Századik előadásához érkezik az 1x3 néha 4 avagy egyszerháromnéhanégy, a Nyomorultak és az Anna Karenina, 300. alkalommal látható a Mary Poppins és a Mamma Mia!. A Macskák 35 éves, Az operaház fantomja 15 éves jubileumi előadását tartják jövőre, az utóbbi produkciót egyúttal 800. alkalommal játsszák.

Az igazgató elmondta: országos turnésorozatot indítanak, amelyen a Jézus Krisztus Szupersztár és a Mamma Mia! című előadást mutatják be. Arra törekednek, hogy párhuzamosan tudják játszani nagy zenés darabjaikat - mondta, kiemelve, hogy a Madách Színház több embernek fog munkát adni.

                 Képriportunk a fotóra kattintva látható

A Jézus Krisztus Szupersztár című produkció október 15-én a Papp László Arénában, november 25-én pedig Veszprémben lesz látható, a címszerepben Tóth Attilával. A Mamma Mia! a következő évadban Magyarország számos nagyvárosában látható lesz. Terveik szerint Debrecenben, Győrben, Pécsett, Veszprémben, Szombathelyen, Miskolcon, Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Békéscsabán és Szolnokon is hallhatók lesznek az ABBA együttes világslágerei. Debrecenben november 17-én és 18-án a Főnix Csarnokban játsszák az előadást.

(Forrás: MTI, szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása