Művészetek Völgye – Újcirkusszal bővül a fesztivál

A legnagyobb volumenű széptáji fesztivál színházi programoknak sem lesz híján - július 21. és 30. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön.

Koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal, interaktív játékokkal és új udvarokkal várja a látogatókat a 27. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye. A szervezők megfogalmazott célja, hogy emberi léptékű fesztivált kínáljanak, ezért is húzták szét térben a fesztivált: idén 27 programhelyszínen és további 40 kisebb helyszínen várják a látogatókat.

kap_4.jpgA tavalyi fesztivál (fotók forrása: Művészetek Völgye Facebook oldala)

Ami a színházi eseményeket és helyszíneket illeti:

A taliándörögdi Színház Színpadon a Katona József Színház, az Újszínház, az Orlai Produkció, a Tünet Együttes, a Jurányi Ház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásai láthatók. A Momentán Társulat az idén is saját udvarral jelentkezik.

A fesztivál egyik újdonságaként a vigántpetendi Cirque Du Tókert sátorban az újcirkusz elemei és kortárs táncelőadások jelennek meg. Szirtes Edina Mókus udvarában többek között a Maladype Színház előadásai láthatók.

kap_3.jpgSzűcs Nelli és Hobo

Taliándörögdön a Nemzeti Szín-Tér is várja a Nemzeti Színház és a társulathoz kötődő fiatal művészek produkcióival a látogatókat. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az SZFE Globe helyszínre hozzák el prózai, zenés, bábos és fizikai színházi produkcióikat. A Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából filmcsemegéket is kínálnak a fesztiválon. Hobo saját klubja pedig Pilinszky-esttel, Faludy-esttel, József Attila-esttel, Ady-nappal és Viszockij-nappal várja az érdeklődőket.    

Amik túl vannak a színházi programokon:

A fesztiválon a legnevesebb hazai előadók mellett az idén az amerikai Pink Martini, valamint két francia csapat, a Nouvelle Vague és a Deluxe is fellép.

kap_2.jpg

A MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpadon többek között fellép Fábián Juli & Zoohacker, a 30Y, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Quimby, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Csík zenekar, Palya Bea, Péterfy Bori & Loveband, Hobo, a Vad Fruttik, a Magashegyi Underground, Szabó Balázs Bandája, az Ivan and the Parazol, a Pál Utcai Fiúk és a Budapest Bár. Az Elevenkertben a Belau, a Pluto, az Antonia Vai Band és a Kistehén is koncertezik.

A Kaláka Versudvar, a Tilos Rádió, továbbá Harcsa Veronika udvara az idén is várja a látogatókat.

kap_1.jpg

A Szimpla Lemming Udvarban a Szimpla zenei életében meghatározó zenekarok lépnek fel. A Gástya-árkot az idén Kőbánya tölti meg élettel: ebben az évben Kőbánya Önkormányzata és a Kőbányai Zenei Stúdió közösen létrehozott színpadán a zene kapja a főszerepet.

A klasszikus zene és opera helyszíne a vigántpetendi Papageno Klasszik, valamint a kapolcsi római katolikus templom, ahol a neves hazai és külföldi előadók mellett a Virtuózok fiatal tehetségei lépnek fel.

A Kocsor Házba költöző Fonó Udvarban fellép Ferenczi György, Kollár-Kelemencz László, a Cimbaliband, a Sena Band, a Kerekes Band és a PASO is. A Folk udvarban a népzene, a néptánc és a kézműveshagyomány iránt érdeklődőket várják, fellép többek között a Muzsikás. A Muharay-udvar és a Néprajzi Múzeum is várja a látogatókat. Jancsi Bácsi udvarában autentikus cigány tánc, zene és lovári nyelvtanfolyam színesíti a programot. Az Éltető Völgy a Balaton-felvidék termelőinek és kézműveseinek kínálatával várja a vendégeket.

kap_5.jpg

A Magyar Írószövetség programjait a kapolcsi Lilla Malomban szervezik meg. A reformáció 500 éves évfordulójához kapcsolódva Taliándörögdön a Református Udvarban és a Tarisznya Evangélikus Udvarban készülnek programokkal.

A Gyermekvölgy keretében 10 napon keresztül több udvarban is várják társasjátékokkal, népzenei- és irodalmi játékokkal a gyerekeket, és Sportvölgyet is szerveznek.

muv.jpg

 Zöld szervezetek összefogásával a Művészetek Zöldje udvarában előadásokkal, túrákkal, játékokkal várják a látogatókat, emellett az idén is lesz véradás: aki a helyszínen vért ad, napijegyet kap.  Tavaly 200 ezren látogattak el a Művészetek Völgyébe és a völgylakók összesen 3375 liter vért adtak. 

A kulturális kormányzat ígérete szerint, az idei évben is 60 millió forinttal támogatja a fesztivált.

Részletek a fesztivál honlapján találhatók.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása