A Zenthe Ferenc Színház Budapesten mutatja be legújabb előadását

A salgótarjáni Augusztus Oklahomában a József Attila Színházban látható először. Úgy tűnik, eleve vándorlásra kalibrálták a darabot.

Tracy Letts hétköznapi embertelenséget, generációk átörökített sérelmeit feldolgozó darabját május 19-én két alkalommal is láthatjuk Budapesten, salgótarjáni premierje május 22-én lesz.

Zseniális darab, zseniális szerepekkel, mindenki számára jutalomjáték” - mondta a főszerepet, az anya karakterét megformáló Vándor Éva. Hozzátette: a darabban Bozó Andrea, Marjai Virág és Kovács Vanda alakítja a lányait. A művet Susán Ferenc rendező választotta. A téma Vándor Éva szerint állandóan időszerű. „Ahogy egy család él - még ha ez a család egy kicsit abszurd módon él, akkor is - mindig aktuális” - fogalmazott.

aug_proba.JPGAugusztus Oklahomában (próbafotó) - Albert Péter, Susán Ferenc, P. Kerner Edit és Kovács Vanda

A darab története szerint az apa eltűnik,  a három lány egyike összehívja a családot a bajban. Összegyűlnek és kiderül, hogy a családfő öngyilkos lett. Elkezdik felfejteni a miérteket, a hogyanokat és kiderül, hogy mindenkinek tönkrement az élete. Vándor Éva hozzátette, hogy a darab szókimondó, 16 éven felülieknek való, de ez az erőteljes szókimondása adja meg semmihez sem hasonlítható eredetiségét.

Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója elmondta: az ötéves színháznak eddig huszonkilenc bemutatója volt. A teátrum létrehozásakor népszínház megvalósítását, a minőségi szórakoztatást tűzték ki célul. Az elmúlt években bemutatták a Liliomfi, a Kakuk Marci, a Szent Péter esernyője és a Képzelt beteg című darabot. Minden évadban műsorra tűznek egy-egy olyan produkciót is, amely egy kicsit más, más közönséghez szól. Ilyen volt például a Hazatérés című előadás - mondta, hozzátéve, hogy az Augusztus Oklahomában című produkció is jól illeszkedik az öt éve megfogalmazott célkitűzésükhöz, miszerint szeretnék elgondolkodtatni a közönségüket.

Az öt éve, Zenthe Ferenc születésnapján, április 24-én megalakult színházról szólva az igazgató elmondta: az Augusztus Oklahomában fővárosi premierje ötéves munkájuk megkoronázása. Kiemelte: május 22-én és 23-án Salgótarjánban, 29-én Egerben látható az előadás, amelyet az ország több pontján is szeretnének bemutatni.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása