Meghalt Korognai Károly

Tragikus hirtelenséggel, 56 évesen hunyt el a színész-rendező.

Korognai Károly 1979. és 1982. között a Nemzeti Színház Stúdiójának volt a tagja, ezt követően végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 1987-től négy évadon keresztül a Vígszínház tagja, majd 1999-ig szabadfoglalkozású művész volt. 1999-től 2003-ig a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója volt.

korognai.jpgKorognai Károly a Leenane szépe előadásában, 2011-ben (fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI)

2004–2007 között a Veszprémi Petőfi Színház színész-főrendezője, 2007-től 2011-ig a Kassai Thália Színház színész-főrendezője, 2008-tól 2012-ig a Miskolci Nemzeti Színház rendezője volt. Többek között megrendezte Shakespeare Rómeó és Júliáját, A padlást két alkalommal is, színpadra állította Az ember tragédiáját, Egressy Zoltán: Portugál című színművét, Brechtől A szecsuáni jólelket és a Koldusoperát, valamint Schiller Ármány és szerelem című darabját. Az utóbbi években a Szeged melletti Zsombó község szabadtéri színpadának programjain dolgozott.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása