Interaktív játék a párkapcsolatokról

Kapizsgáló címmel készül interaktív előadás a Vallai Kertben; a produkció június 26-án látható.

Az előadás témáját a párkapcsolatokra jellemző helyzetek, történetek és örök kérdések adják. Milyen húszévesen és milyen negyvenévesen párkapcsolatban lenni.

feuer_yvette_foto_reviczkyzsolt.JPGFeuer Yvette (fotó: Reviczky Zsolt)

Az előadás eszközei

A playback-színház: interakcióra és improvizációra épülő történetmesélő színházi műfaj, mely a közösség bölcsességét, erejét és a színház művészetét egyaránt működteti. A közönség tagjai személyes élményeiket mesélik el, a színészek pedig azokat ott helyben visszajátsszák. Minden egyes történet egyedi, és mindegyikben benne van a közös emberi. Közelebb hoz egymáshoz minket, ahogy meglátjuk és megéljük a másik élményében a sajátunkat is.

A színházi improvizáció: mint színházi műfaj angolszász eredetű, itthon is egyre ismertebb és népszerűbb. A színészek a nézők ötleteit, javaslatait használják a jelenetek megalkotásakor, amelyek általában és céljukat tekintve sokszor könnyen emészthetőek és humorosak.

A Bohócok a Láthatáron és partnereinek új művészeti projektje kísérlet arra, hogy egy komplex közösségi színházi élményt nyújtson a résztvevő-nézők számára. Olyat, amelyben lehetőségük nyílik saját kapcsolati mintáikra, problémáikra és élethelyzeteikre rátekinteni, azokra reflektálni, azokról közösen gondolkodni. Az előadás célja egy olyan közösségi helyzet megteremtése, amelyben együtt játszik és gondolkodik résztvevő-néző és színész. 

Az előadás a Bohócok a Láthatáron csoport és partnerei, a Nyitókör Közép-Európai Playback-Színházi Iskola Egyesület és az ANAMUH – Arts for Dialogue együttműködésében készül. 

Játsszák: Feuer Yvette, Stubnya Béla, Barna Zsombor és Nagy Kata. Rendező és játékmester: Szabó Veronika. 

A Kapizsgáló című előadást június 26-án este 8 órakor láthatjuk az RS9 Színház Vallai Kertjében. 

(Forrás: Bohócok a Láthatáron)

süti beállítások módosítása