Vidnyánszky Attila: „Komoly erők akarják begyűrni a fiatalokat”

Idén végzett Vidnyánszky Attila osztálya a Kaposvári Művészeti Egyetemen. A rendező, színházigazgató is megszólalt az Origónak adott interjúban.

A kaposvári végzős színműs osztály a Vidnyánszky Attila által vezetett Nemzeti Színházban töltötte a gyakorlati évét, ezután hatan társulati tagként ott maradnak, a többiek különböző vidéki kőszínházakban kezdik el professzionális pályafutásukat. A hallgatók az eddig szerzett iskolai és színházi tapasztalataikról mesélnek az interjúban.

vid.jpgVidnyánszky Attila

Szétszóródtak, de remélem, hogy mindenki beilleszkedik majd a társulatba. Büszke vagyok rájuk. Biztos vagyok abban, hogy megállják a helyüket” – mesél a velük való közös évekről Vidnyánszky Attila, hozzátéve – „Az első pillanattól kezdve az volt a célom, hogy szabad embereket neveljünk”.

A szabadság gondolatát viszi tovább az interjúban az osztályfőnök-rendező: „Olyan rendszer volt itt húsz évig, hogy egyszerűen beleégették a zsigerekbe a megfelelési vágyat, sőt kötelességet. Még mindig ez nyomorítja a szakmát. Úgy gondolom, hogy szabad emberként bátran mondhatnak ellent a színészek. Meggyőződésem, hogy a saját értékrendjük mentén létezhetnek, amely persze folyamatosan változhat és alakulhat később, de az biztos, hogy nyitott, tiszta, egyenes gerincű emberek maradnak. Mint az én tanítványaim. Az én osztályom” – fogalmaz.

Vidnyánszky Attila bízik abban, hogy „jön majd egy új, szabad generáció” a színházi szakmában. „Nagyon nehéz ám ez, főleg azért, mert még mindig komoly erők dolgoznak azon, hogy begyűrjék a fiatalokat, hogy egyféle gondolat, egyféle színházcsinálás és egyféle ideológia mentén irányítsák őket” – fűzi hozzá.

A teljes interjú itt olvasható.

süti beállítások módosítása