Naplemente, színház, bár és vacsora – Orfeum a balatonfüredi Marina Hotelben

A pesti mulató július 15. és augusztus 20. között húsz esten át bárfesztivált szervez, amely az egykori balatoni bárok hangulatát idézi fel.

A Marina Hotel korábban szebb időket látott, méltán híres bárja húsz estére látogathatóvá válik a nagyközönség számára. Ez a bár az ország legrangosabb nyári szórakozóhelye volt, többek között olyan előadóművészekkel, mint Cserháti Zsuzsa, Korda György, Magay Klementina, Máté Péter, Medveczky Ilona vagy Szulák Andrea. Sokak számára máshonnan is ismerős lehet a Marina bár, hiszen a még ma is nagy népszerűségnek örvendő Bujtor-sorozatból a Csak semmi pánik című film egyik jelenetét is itt forgatták, amelyben – úgy, mint a valóságban is Medveczky Ilona játszotta a revü díva szerepét.

vacs_2_1.JPGAnyád kínja - Oszter Alexandra, Haumann Petra, Fonyó Barbara és Kisfalvi Krisztina (fotó: Rédei Ferenc)

Az egyedi fesztiválnak köszönhetően minden estét a hotel 11. emeletén található, szintén évek óta nem működő tetőbárban kezdhetik a vendégek, ahol egy-egy pohár pezsgővel és kellemes háttérzenével megnézhetik a különleges panorámával egybekötött naplementét, majd ezek után indul a műsor a bárban.

A pesti körúton hét éve tart az elfeledett szórakozásforma újrateremtése, ám a kultúrmisszónak nem szabhat gátat sem tér, sem idő - vallják a szervezők. A valódi múltidézés során újra felsejlik majd a régi balatoni nyárestek hangulata, Máté Péter koncerttel indítva és Cserháti emlékesttel zárva a programsorozatot.

om_vagymindent_fb_cover.png

Az egyedülálló produkciók mellett az Orfeum könnyű nyári ételekkel és hűsítő italokkal várja a kikapcsolódásra vágyókat.

Fellépnek: Farkas Gábriel, Fehér Adrienn, Fehér Gábor, Fonyó Barbara, Fool Moon, Haumann Petra, Hegyi Dávid, Gájer Bálint, Group’n’Swing, Jónás Andrea, Kisfalvi Krisztina, Lelkes Reny, Malek Andrea, Monarchia Operett Társulata, Oszter Alexandra, Prison Band, Schwartz Dávid, Szulák Andrea, Takács Nikolas, Tóth Gabi, Tóth Vera, Veres Mónika Nika, valamint a közreműködő zenekarok és az Orfeum Tánckara.

Jegyvásárlás és részletes programok az Orfeum honlapján találhatók.

(Forrás: Orfeum)

Kapcsolódó cikkek

„Nem zörögnek, nem csörögnek”

süti beállítások módosítása