Öt nagyszínpadi premier a Játékszín következő évadában

A teátrum évadzáró ülésén a legjobbjait is díjazta. Az évad legjobb színésznője Zsurzs Kati, legjobb színésze Vadász Gábor lett. 

Az ötödik évad záró társulati ülésén Bank Tamás igazgató átadta az évad legjobb színészének odaítélhető, 2012-es alapítású Kránitz Lajos-díjat. A 2005-ben elhunyt Jászai Mari-díjas színész mértékadó művészi munkájának, pályafutásának is emléket állító elismerést idén Zsurzs Kati és Vadász Gábor vehette át. 

zsurzs_kati_fidelio_adrian_zoltan-horz.jpg                    Zsurzs Kati és Vadász Gábor

Zsurzs Kati, a Játékszín vezető színésznőinek egyike hét produkcióban is játszik, többek közt a lélekre erősen ható Acélmagnóliákban, amelyben az anya szerepét alakítja, vagy az Életrevalókban, emellett rendezője a Gombóc Artúr, a nagy utazó című mesemusicalnek. Vadász Gábor februárban debütált az Életrevalókban, amely neki is köszönhetően, sok más színházat megelőzve, a közönségszavazatok alapján a népszerűségi lista első helyén áll. 

 „Háttér nélkül nincs előtér” – mondta a 2009-ben elhunyt Kishonti Ildikó. Az emlékére alapított díjat minden évad végén a Játékszín egy-egy olyan backstage-munkatársa kapja, aki jelentősen hozzájárul a produkciók megvalósításához. Az idei díjazott, Petyi János univerzális színházi ember, egyes előadások rendezőasszisztense, ügyelő, sőt, gyakorta színpadi szereplőként is feltűnik. 

vadaszgabor_banktamas_zsurzskati_petyijanos.jpgVadász Gábor, Bank Tamás, Zsurzs Kati és Petyi János (forrás: Játékszín)

99,2%-os kihasználtság mellett közel 130.000 nézőt fogadott most záruló szezonjában a Játékszín. 

A 2017/2018-as időszakra öt nagyszínpadi premierrel készülnek, melyek közt egy ősbemutató is szerepel, a Bock Színpadon pedig folytatódnak a rendhagyó színházi esték. A bemutatók szereplői között látható lesz többek közt Gálvölgyi János, Lengyel Tamás és Nagy Sándor. 

A Játékszín első premierjét októberben tartják. A 39 lépcsőfok című krimi-vígjátékot John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján Patrick Barlow írta és Horgas Ádám rendezi. A legendás történet játékszíni változatának érdekessége, hogy az összes szerepet négy színész játssza, de csak egyikük formál meg egy karaktert; az egyetlen  színésznő három egymástól teljesen eltérő figurát jelenít meg, a többi huszonhat szerepet pedig mindössze két színész alakítja. Ezáltal válhat bűnügyi komédiává az eredeti kémtörténet. 

Az eastwicki boszorkányok után Bagó Bertalan ismét rendez a Teréz körúti teátrumban. Jeff Baron Jó estét, Mr. Green! című művét állítja színpadra, az áprilisi bemutató egyik főszerepét Gálvölgyi János játssza.

Szakonyi Károly Két nő és valaki című színművét Cseh Judit viszi színre. A titokzatos komédia, amellett, hogy színpadi ősbemutató, igazi jutalomjáték a színésznők, Tóth Enikő és Zsurzs Kati számára.  A darab felolvasószínházi verzióját az előző évadban láthatta a közönség a Bock Színpadon. Ugyancsak az intim játéktérből kerül nagyszínpadra Galceran Bankhitel című izgalmas remeke, szintén Cseh Judit rendezésében Baksa Imre és Lengyel Tamás játékával.

Bemutató vár Lévay Viktóriára, Nagy Sándorra, Szirtes Balázsra és Szemenyei Jánosra is, a színház tervei szerint pedig egy Szirtes Tamás rendezte meglepetés-premierrel is készül, melynek bejelentése a jelenleg is zajló tárgyalások miatt később esedékes. 

A Bock Színpadon kerül bemutatásra a Hamlet, vagy amit akarhatok című előadás, amely Baksa Imre és dr. Kállay Géza Shakespeare-kutató professzor közös produkciója lesz. A Hamlet tucatnyi szereplőjét egyetlen színész kelti életre az előadásban, amelyben Shakespeare korának fogós kérdései, érdekességei is előkerülnek. Az előadás az RS9 Színház Vallai Fesztiváljának nyertese. 

varieva_vastaps.pngVári Éva búcsúja a Játékszínben (fotó: Ambrus Marcsi)

A Játékszín most záruló évadában három produkció is elérkezett a 100. előadásához. Jubilált a Primadonnák, a Legyen a feleségem! és A hölgy fecseg és nyomoz – utóbbi a 105. után, Vári Éva visszavonulásával le is került a műsorról. 

A következő szezonban repertoáron marad az AcélmagnóliákA szőke ciklonAz eastwicki boszorkányokÉletrevalókÉs már senki sem…Hatan pizsamábanJutalomjátékKellemes húsvéti ünnepeket!KölcsönlakásLegyen a feleségem!Nyolc nőPrimadonnákVidám kísértetVirágot AlgernonnakSüsü, a sárkány kalandjaiGombóc Artúr, a nagy utazó, és a Beugró

A Játékszín részt vesz a nyárzáró nagy programokban, a Pozsonyi Pikniken és a Színházak éjszakáján is. 

(Forrás: Játékszín)

süti beállítások módosítása